Robin Thicke megfogta a mellem a Blurred Lines forgatása közben – állítja a szupermodell Emily Ratajkowski

Szerző: Bronson

Biztosan emlékszel Robin Thicke 2013-as Blurred Lines című számára, főleg annak videóklipjére, melyben Emily Ratajkowski, Elle Evans és Jessi M’Bengue lejtenek felejthetetlen táncot, eléggé minimálban. A klip már (természetesen) akkor is botrányt kavart, most pedig itt az újabb vihar.

A T.I. és Pharrell Williams közreműködésével készült Blurred Lines óriási sláger volt 2013-ban: huszonöt országban volt listavezető, hat országban volt top5-ben, a Billboard 100-as listáján pedig tizenkét héten át volt első helyen, ami egyetlen más dalnak nem sikerült abban az évben. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez volt a legjobb szám, de ahogy ilyenkor borítékolható: az indokoltnál is aktívabb kritikusok rögtön megtalálták az ütközőpontot saját prüdériájukkal, és a készítőket súlyos szexizmussal vádolták meg. Pedig a Blurred Lines

egy ártalmatlan popdal, melyet Robin Thicke ex-feleségéről írt, aki annyira jó nő volt, hogy a srác a jelenlétében nem tudta türtőztetni magát.

A hallgatóság nagyobbik része nem érezte ezt toxikusan szexistának, pláne arra való tekintettel, hogy a három borzalmasan csinos hölgy a klip publikus változatában nem visel kevesebbet, mint minden harmadik fürdőző a Balaton-parton és minden második influenszer az Instán.

A lényeg, hogy most, nyolc évvel később, Emily Ratajkowski (akit e cikk szerzője bármikor elvenne feleségül, szeretne, tisztelne, és a kedvéért a szétdobált zoknikat is elpakolná mindörökké), azt nyilatkozta a Sunday Timesnak, hogy Robin Thicke a beleegyezése nélkül megfogta a mellét a klip forgatásán. A hír ezekben az órákban járja be a világsajtót. Emily egész pontosan így fogalmazott: “A forgatás alatt Thicke egy kicsit részeg volt már, amikor újra megjelent a stúdióban, hogy egyedül velem készítsen még felvételeket.

Ekkor, a semmiből egy kéz hűvösségét és idegenségét éreztem, amint hátulról megfogja meztelen kebleimet. Ösztönösen elléptem onnan, és visszanéztem Robinra.”

A kéretlen fogdosás nyilvánvalóan elítélendő, ebben nincs kérdés. Túl a világos okokon, a másikra gyakorolt pszichés traumán, az egyértelmű taplóságon, és a másik fél kiszolgáltatott helyzetén (hogy tudniillik félpucéran áll egy forgatáson) abszolút nem profi, nem elegáns vagy férfias. A kérdés ebben az esetben is – mint számos, #metoo-kapcsolódású ügyben – vélhetően inkább az lesz, hogy a modell miért éppen My Body című könyvének promóciós kampányában beszél erről a 8 évvel ezelőtti sztoriról az újságíróknak. Nem mellékes körülmény az sem, hogy a klip rendezője szintén nő, Diane Martel, aki

azt nyilatkozta a Sunday Times-nak, hogy emlékszik az esetre, és Thicke később bocsánatot is kért a modelltől miatta.

Nagyobb ügy akkor tehát nem lett a dologból, noha a stáb ismerte a sztorit, ahogy az is tudott volt, az énekes elnézést kért a viselkedéséért. Kíváncsian várjuk a másik fél megszólalását, ahogy azt is, lesz-e hatása ennek Thicke pályájára.

Emily egyébként fantasztikus a klipben,

pláne a cenzúrázatlan változatban – amit itt nézhetsz meg.

Címlapfotó: Kerastase – Hair Campaign

Itt van még jó kis kontent