10 király sneaker kollab (ami olyan drága, hogy sírsz)

Szerző: Flo

A mai anyagban olyan sneakereket vettem górcső alá, amik két impozáns márka (vagy egy márka és egy ismert tervező) közös munkájának eredményei, ezzel pedig olyan technológiai vagy esztétikai nívót képviselnek, hogy presztizsük (és áruk) a plafont verdesi. Tíz pompás sneaker kollab!

Mondjuk ki: az utcai sportcipők aranykorukat élik.

A deszkás underground-arcok szubkultúráját a sneaker a világviszonylatban is számottevő, többségében fiatal cipőfanatikusok táborára cserélte.

Ők meg úgy gyűjtik a különlegesnél-különlegesebb lépőket, ahogy a korábbi generációk a Yu-Gi-Oh kártyát, a Lutra album matricákat vagy a turbórágót.

A hypebeast közönség ugyanis rég túllépett már a praktikusság „maradi” képzetén, és puszta optikai megfontolásból képes akár milliókat áldozni erre a hobbira. Még akkor is, ha ehhez külön cipőtároló szobát kell fenntartania a lakhelyén, ahol egyébként jó esetben a szobaszőnyegen is cipővel lépked (*winks at americans). Az ilyen mértékű rajongás egyik legfontosabb mozgatója mindig is az exkluzivitás volt, hiszen az emberbe biológiailag is kódolva van az olyan, unikális tárgyak birtoklására való igény, amelyeket a többi peasant legfeljebb távcsővel leshet.

Az Adidas Deerupt kampányfotója

A spéci, limitált kiadású kollaborációkra pedig mindig van indok, például a megingathatatlan fogyasztói érdeklődés, illetve az ingyen promó, amit egy-egy ismertebb arc szerepeltetése jelent.

A múltból egy jó adag inspirációt merítve (ám nem elfelejtve az elmúlt évek néhány nagyszabású projektjét) hoztam 10 olyan sneaker kollabot, amit érdemes végigpörgetni.

#1 UDFTD X Air Jordan 4 Retro

Ár: 23,000$ +

Megjelenés éve: 2005

2002-ben nyitott az Undefeated első üzlete, amit hamarosan olyan szinten felkapott a lokális közösség, hogy a Nike képviselői úgy döntöttek, alkotnak velük valami közöset. A márkák közötti szoros kapcsolat rövidesen szárba szökkent, és 2005-ben az Undefeated már piacra is dobta a történelem egyik legritkább Jordanjét, amit azóta is a legpatentebb kollabok közé sorolnak.

Ez volt az első Jordan Retro együttműködés a történelemben, ehhez pedig egy különleges körítés is kellett, az Undefeated Air Jordan 4-et éppen ezért

mindössze 72 párral dobták piacra.

Az oliva, fekete és narancssárga színben pompázó csuka jelenleg 6-7 millió forint körüli áron elérhető a világ proletárjai számára, így tipikus mintapéldája annak, hogy meddig repíthet egy – egyébként kiváló terméket – a döbbenetes hype.

forrás: sneakernews.com

#2 Cncpts x New Balance 999 “Kennedy”

Ár: 1300$ +

Megjelenés éve: 2011

Massachusetts streetwear hálózata, a Concepts és a New Balance 2011-ben összeállt, hogy megalkossák a „The Kennedy” névre keresztelt cipőjüket, és ezzel örökre beírják magukat a csukatörténelembe. John F. Kennedy az Egyesült Államok egyik legtöbbre tartott elnöke volt, ez a cipő pedig előtte, illetve a Kennedy klán hajózási szenvedélye előtt igyekszik tisztelegni. A cipő színvilágában is megjelenik a vitorlázás esszenciája; a bézs, a szürke és barnás velúr dominálnak, de a nyelven ott díszelegnek a hajózászlóra emlékeztető motívumok is.

forrás:solecollector.com

#3 Supreme x Jordan 5 “Camo”

Ár: 400$

Megjelenés éve: 2015

Amikor a Jordan a névadó legendáról közölt egy képet a Jordan x Supreme márkájú pólóban, a rajongók a váratlan remény hallatára egyszerűen megőrültek, és egy emberként kezdtek spekulálni, hogy mikor érkezik a két márka közös munkája a polcokra.

A Supreme Air Jordan 5 körüli imádságok nemsokára materializálódtak, és 2015 októberében három színben – fehér, fekete és sivatagi – dobták ki az első és eddig egyetlen Air Jordan 5 kollabot. A cipő mellé kihoztak egy kis kapszula kollekciót is, amin a 94-es szám büszkén hirdeti az évszámot, amikor a divatfenomén elindult meghökkentő útján a páratlan marketingsikerek felé.

forrás:nicekicks.com

#4 Kanye West x Louis Vuitton “Don’s”

Ár: 5000$ +

Megjelenés éve: 2009

2009-ben a Kanye West a francia Louis Vuitton divatházzal pacsizott össze a streetwear nevében, és ha már ott voltak, alkottak is valami közöset.

A Don’s egy limitált kiadás lett, amiért egészen elképesztő pénzeket elkérnek manapság. Prémium bőrből készült, itt-ott velúrberakással megspékelt csukák ezek, viszonylag basic dizájnnal, amit Kanye jegyez. A visszafogottabb arcok vásárolhattak fekete és krém színű darabokat is belőle.

A magasra felkapó sarokrész kivitelezése egészen laza. Azt fontos megemlíteni még, hogy Kanye később újra összeállt a Vuittonnal egy második kollekcióra, akkor még vadabb dizájnnal, aminek még „kakastaréj” is kinőtt a sarkából. Hála részint a Kim Kardashiannel való frigynek, azok a lépők extranagy hírverést kaptak, az első együttműködés mégis sokkal inkább a listánkra való.

forrás:klekt.com

# 5 Dunk High Pro SB ‘De La Soul’

Ár: 500$ +

Megjelenés éve: 2005

A Dunk High Pro SB ‘De La Soul’ nevezetű sneaker kicsit olyan, mintha a Rick and Morty új évadához készült volna, pedig az úttörő hip-hop triót, a De La Soult ünnepli. Stílusát a 3 Feet High and Rising című első albumuk borítójához igazították, innen jönnek az élénk, kézzel rajzolt virágok a sarokrészen, a repedezett zöldes hatású orr, a barna és a sárga klasszikusan hatásos egyvelege. Tánc.

forrás:Pinterest

#6 OFF-WHITE x Chuck 70 ‘The Ten’

Ár: 700$ +

Megjelenés éve: 2017

Virgil AblohThe Ten‘ kollekciójának utolsó párját, az OFF-WHITE x Chuck Taylor All-Star 70-et 2017 májusában adták ki a ‘GHOSTING’ csomag részeként. A cipő alapvetően a fehér és a jégkék színátmenettel operál, a legdurvább különlegessége azonban mégis az átlátszósága, így a cioő oldalán konkrétan átvirít az aznapi zokni. A talpon a cipő ultramodern, vastag, infantilis betűkkel tájékoztatja viselőjét, melyik a „jobb” és a „bal”, de ott figyelnek a „vulkanizált” és a „cipőfűző” szavak is a borításon.

#7 Diamond Supply Co. x Dunk Low Pro SB ‘Tiffany’

Ár: 1500$ +

Megjelenés éve: 2005

A Diamond Supply Co. egy kaliforniai gördeszkás kiegészítőket és ruhákat árusító márka, amelyet 1998-ban indított az elhivatott deszkás/tervező Nick „Diamond” Tershay. A Nike-val közösen 2005 augusztusában dobták piacra a cipőket a cseppet sem hosszú Diamond Supply Co. x Dunk Low Pro SB ‘Tiffany‘ néven. Azóta igazi csemegének számítanak a sneakerheadek között. A jószág felső része a kék egyik élénk árnyalatában játszik, a pipa különleges, ezüstös-platinás színben tetszeleg, a fekete bőrrétegek krokodil dombornyomással arcoskodnak.

forrás:Pinterest

#8 Golf Wang x Old Skool Pro ‘S’

Ár: 300$

Megjelenés: 2014

Bár a Vans alapvetően a deszkások egyik kedvenc sneakere, valószínűleg kevesen hajtanák magukat az aszfalton a Golf Wang által felturbózott verzióban, ez ugyanis vadítóan drága mulatság lenne. A Golf Wang egyébként egy 2011-ben született, Tyler the Creator hozta világra, majd elég hamar be is robbantotta a köztudatba. Nem csoda, hogy 2012-ben már létre is jött az első közreműködésük a fent említett Vans-szal. A páros összesen három kollekciót hozott tető alá, a második ezek közül az igazán különleges: vad színösszetételű, mégsem totál elszállt anarchia, mint a későbbi verziók.

forrás:Pinterest

#9 PSNY x Air Jordan 10 Retro ‘Public School Promo’

Ár: 1200$+

Megjelenés éve: 2015

A New York-i Public School és a Jordan egyik első kollaborációja az Air Jordan 10-es verziója volt, amely a márka 2015-ös divatbemutatóján jelent meg New Yorkban. A „PSNY” felirat ott pompázik magán a cipőn is, a csuka legnagyobb különlegessége mégis az, hogy hiába néz ki bitang jól,

hivatalosan soha nem kezdték el árulni, és csak az igazi bennfentesek számára volt elérhető, akik közel álltak a két cég valamelyikéhez.

Később a két márka a Jordan 12 kapcsán még összeállt egy három színvariációból álló mókára, ami hasonlóan imozáns külsővel került ki a polcokra – immár hivatalosan is.

forrás:StadiumGoods

#10 Atmos x Air Jordan x Air Max 1 ‘Elephant’

Ár: 700$ +

Megjelenés éve: 2017

2006-ban a japán kiskereskedő Atmos partnerként működött együtt a Nike-vel egy exkluzív színvilág kialakítása érdekében, amely olyan egyedi jellemzőkkel bírt, hogy teljesen új szintre emelte az Air Max 1 sziluettjét. Az együttműködés 10 éves évfordulója alkalmából a két cimbora újra egymásra talált, és kiadta ezt a különleges cipőt, ami az eredeti verzió remake-je.

Az Atmos és az Air Jordan „Elefántja” így nem csak a külseje miatt alkotott maradandót a piacon, hanem a régi emlékek felevelenítése kapcsán is komoly emocionális hátteret hordoz. A fekete és a fehér unalmasnak hangzó, itt mégis izgalmas kombinációja szépen kiemeli a kék virító árnyalatát, Michael Jordan ugró figurája pedig a cipő talpán vigyázza viselője lépteit.

forrás:SneakerFreaker

A kiemelt képen a Nike fotója látható.

Itt van még jó kis kontent