Ezeket fogod viselni 2019-ben

Szerző: Fresa

Arról már több ízben gondoskodtunk, hogy ne okozzon fejtörést, milyen hajak mellett tedd le a voksod az új esztendő beköszöntével. Ha a nagy rohanásban kimaradtak volna ezek a hiánypótló olvasmányok, itt és itt még most is érdemes lehet felnyálaznod őket. Viszont, mivel a hajad azért annyira mégsem öltöztet, hogy a ruhákat teljes egészében elfelejthesd, mi pedig nem vagyunk olyan mértékben részrehajlóak, hogy csak a fürtök terén legyünk segítségedre, ezért annak is utánajártunk, miket lesz majd érdemes a gardróbodba gyűjtened. Így hajkoronád mellett az outfited is alapot adhat majd a tündökléshez.

Mondjuk azt nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az összes darab hordható, szerethető és praktikus, amit a stíluskirályok megálmodtak nekünk 2019-re. De a divat ugye nem is erről kell, hogy szóljon. Az pedig biztos, hogy maradandót alkotni, nyomot hagyni, az átlagtól elkülönülni a jövő év trendje szerint nem lesz nehéz, mivel a legmarkánsabb darabokat úgyis csak kevesen vállalják majd be. Nyugi, mielőtt bezárnád az oldalt, azért szólok, hogy viselhető göncök is kerültek a gyűjtésbe, arról nem beszélve, hogy elég, ha nagyvonalú inspirálódásra használod a látottakat, amiket aztán a saját szád íze szerint tudsz alakítani. Ma már a divatban sincs szentírás, bármennyire is igyekszik ezt elhitetni veled olykor a világ.

LA BOMBA HAT

Ha figyelmesen pörgetted az Instát a nyáron, egészen biztos, hogy volt egy olyan motívum a nagyok képei között scrollozva, amely többször is megbökte a retinád. Jó, baromi sok ilyen lehetett, hiszen általában ugyanaz a 10-20 mindenekfelett álló trendegység jelenik meg mindenkinél az egyediség jegyében, de én most egy olyanra gondoltam, ami nagy valószínűséggel benned is felvetette a kérdést; Miért? Mármint megfelelő háttér és fotóalany tükrében

igazán látványos a Simon Porte Jacquemus divattervező (egyébként egészen kellemes mosolyú úriember) neve alatt jegyzett La bomba kalap, és a kedvéért talán még én is felvenném, de egyébként meg hát na, szerintem kizárt.

Mindenesetre amit ő 2018-ban összehozott, azt a divat még idén is szeretni fogja a jóslatok szerint. Természetesen egy kicsit variálva, feldobva, kiegészítve, satöbbi, csak azért, hogy amit nyáron levontattál a partra és legalább egy fotó erejéig felvettél, azt jövőre márt biztos, hogy ne vehesd elő.

SHORTOK

Idén valahogy sikerült implementálni a stílusosság égisze alá a mezei biciklis nadrágot, amit boldog boldogtalan wannabe celebek hada viselt magassarkúval, sportcipővel, mi több, még zakóval is. Váljék egészségükre. Ha nekik ez jól esett, nekem sem fájt. Viszont 2019-ben már nem szükségszerű, hogy csodálkozó tekintetem beléjük akadjon, hiszen ez a csillag is viszonylag gyorsan leáldozott.

Helyére egy sokkal vállalhatóbb trend érkezik a shortok vonalától nem távolodva, a praktikum, a stílus, a viselhetőség és a kényelem oltárán áldozva a fiús fazonokat előtérbe helyezve.

A térd vonala felett végződő és a lábszárral ritkán találkozó, színre, mintára, vonalvezetésre kellően

sokoldalúnak mutatkozó paletta egységeivel az egyetlen probléma az lehet, hogy a magasság és a karcsú alkat elég nélkülözhetetlen kiegészítői.

Erre mondják, hogy semmi sem tökéletes. De legalább nem közönséges.

 

PLISSZÍR

A plisszír redők jöttek, láttak, győztek és – úgy fest – maradnak is. Természetesen némi fondorlatosság mellett, hogy azért mégse unjuk meg őket. A szoknyákról átkerülnek a ruhákra, alulról, felülre. Mellrészre, gallérra, rátétre, ujjakra. Egyszóval nagyjából mindenhova. Az, hogy a gyakorlatban ez mennyire lesz viselhető és a hétköznap szintjén is mutatós, az idő majd eldönti. Az viszont fix, hogy az elmúlt hónapok sikerei jó esélyeket vetítenek elő arra, hogy továbbra is szeressük ezeket a decens redőket.

TIE-DYE

A ’60-as évek hippi divatja egyszerűen nem akarja elhagyni a kifutókat, és ezzel együtt a hétköznapjainkat sem. Az elmúlt évek során alattomosan lopózott be 1-1 szolidabb motívummal, idén viszont felfalja majd a ruhatárakat agresszív színvilágával és jellegzetes motívumaival.

Nagy előnye, hogy némi kreativitással és kézügyességgel a megunt ruhadarabjaid is kaphatnak némi tie-dye beütést, csak előtte jól gondold át, hogy az egyébként monokróm ruhatárad és személyiséged képes-e befogadni a woodstocki szereléseket. Bár, az alábbi kifutós outfitek például elég stílusos megjelenést adnak az eredetileg nem kifejezetten fennkölt megjelenést kölcsönző mintarendszereknek.

LAPOS TALPAK

Ha nem rajongsz a stillettókért és a lábujjhegyen végigegyensúlyozott hétköznapokért, akkor most eldurranthatsz egy üveg pezsgőt Valentino and Simone Rocha tiszteletére, akik 2019-re fancy lapos talpúakat álmodtak meg a kifutókra. Ezzel a kényelmes nadrágok, a hippi motívumok és a mindent rejtő kalapok mellé beáll a sorba még egy igazán kedvünkre szolgáló jelenség, mely a komfortérzetünket tovább növelheti, és még elnézést sem kell kérnünk tőle. Hol vannak már azok az idők, amikor egy nő csak magassarkúban lehetett stílusos…? Az persze más kérdés, hogy a férfiaknak is ennyire bejönnek-e rajtunk ezek a fazonok. De ők úgysem értik a divatot.

VÍZLEPERGETŐ ANYAGOK

Aki eddig nem hitt volna a klímaváltozás létezésében és jelentőségében, az tudja meg, hogy ma már a divatipar sem hagyja figyelmen kívül a változó időjárási paramétereket. Így talán alátámasztottabbnak érezheti a jelenséget az is, akit a nyári 10 fokok és a téli tavaszok nem győztek volna meg. Milyen szerencse, hogy a leleményes tervezőkön még ezek az apróságok se foghatnak ki. Hiszen a nyári kollekciót teletűzdelték vízálló darabokkal, így

mostantól teljesen oké a bikinihez húzott esőkabát és a gumicsizma, a vízlepergető ceruzaszoknyáról nem is beszélve.

Sosem gondoltam volna, hogy az oversize orkán kabát és az orr nélküli műanyag csizma indokolt kiegészítői lehetnek egy vízlevető anyagú ceruzaszoknyának… de hát a divat éppen ezektől a meglepetésektől csodálatos.

ROJTOK

Az elmúlt években beszivárgó cowboy csizma őrület után sejthető volt, hogy a western láznak lesz folytatása. És a csalódást most is megússzuk, hiszen a stílus másik jellegzetessége (a rojt) jövőre elárasztja majd jóformán az összes márka kínálatát. Szóval rojtoktól fog roskadozni a táskánk, a kabátunk, a szoknyánk, a nadrágunk, még talán a hajunkat is hézagosra vágatjuk majd. Na jó, azt nem, hiszen egyik hajas trendajánló se szólt ilyen jellegű őrületről, hála az égnek. Azért van, ami mégiscsak szent.

NEON

Úgy tűnik, a csodálatos és szinte mindenkinek előnyös pasztelluralom lassan megtörik, és – ahogy az kizárásos alapon várható – a neon színek próbálnak meg visszaszökni a helyükre. Méghozzá csoportosan. Ennek köszönhetően pedig

bátran festhetünk majd úgy, mint egy nagyi által öltöztetett vidám óvodás, akin a neon citrom-narancs-zöld és rózsaszín egyszerre pompázik kanárikat megszégyenítő harsánysággal.

Ezen a ponton pedig elérkeztünk oda, ahol sokan érezhetjük úgy, hogy a 2019-es trendnaptárakból már most kiradírozhatjuk a nevünket. #maradokpasztelbocs

PUFI VÁLLAK

Ha a neon színek önmagukban nem sokkoltak volna eléggé, akkor vegyél egy mély levegőt, mert a helyzet tovább durvul. Jönnek a pufi vállak. Túl a vállhangsúlyos szabáson és a válltömésen, valami egészen puffos, buggyos, giccses és förtelmes próbálja meg majd hatalmába keríteni ruháidat, méghozzá nőiesség címszó alatt. Ettől pedig nekem kicsit mindig olyan érzésem van, mintha valaki Madonna korai karrierjét szeretné megidézni a divat színpadán, amit szerintem nem kifejezetten lenne szükséges erőltetni, de hát mindenkinek lelke rajta, mit visel. Én már a színeknél elvesztem úgyis.

FLITTEREK

Volt valaha a divatnak vajon olyan időszaka, amikor a flitterek valamilyen formában nem szerepeltek a kifutókon? Nem hiszem. Szóval mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, de egyébként meg mégis, hiszen annyi megjelenési lehetősége van a csillogás ezen eszközének, hogy kizárt dolog abból nem valami újszerűt kihozni. A lényegi változás pedig a mértékletességben lesz.

A gyöngysorszerű elhelyezés, a finom kiemelésre és árnyalásra használt mintába rajzoldódó flitterek minden eddiginél elegánsabb megjelenést kölcsönözhetnek egy ruhának, felsőnek, de még egy overallnak is. A karácsonyfadísz jellegű csillogás úgyis lassan hanyagolandóvá válik.

Fotók és inspiráció innen

Itt van még jó kis kontent