Steal da Stíl: 6 farmer 30 rugó alatt

Szerző: Mack

Közösségi problémamegoldó sorozatunk hatodik felvonásában ismét egy konkrét olvasói problémát igyekszünk outsource-olni felétek, hogy segítsünk bajba jutott embertársunkon így az ünnepek előtt. További szabályokért és leírásért fáradj az első etaphoz, gyors pótlásért pedig álljon itt a második,  harmadik, negyedik, illetve ötödik rész! 

Zsomborral megtörtént az, ami túl sokunkkal előfordul ahhoz, hogy szó nélkül tűrjük tovább: nem talált a méreteinek megfelelő farmernadrágot. Férfiemberként eljön az a pont az életünkben, amikor rá kell jönnünk, hogy a farmer beszerzésével órákat el tudunk cseszni, mert vagy nincs a méretünkben, vagy olyan előnytelen színben tünteti fel a nemlétező seggünket, hogy magunkra hívjuk a rendőrséget. Arról nem is beszélve, hogy nem árt tisztában lenni a hatmillió eltérő szabással sem:

Skinny? Regular straight? Slim? Guide a farmerekhez

Olvasónk esetében még csak nem is arról van szó, hogy seprűnyélből vannak a pipaszárai, vagy annak az ellentéte; hogy egy kisebb tigristankot akar bepakolni a denimbe. Elmondásai szerint harmincegyes derékbőséggel és harminccas lábhosszal („w31 L30”, ahogy azt a szakma rövidíti) van felszerelve, amire a magyar boltok nincsenek felkészülve, ugyanis a fast fashion láncok egyikében sem talált magának ilyen darabokat. Legnagyobb megdöbbenésére azonban a high end márkák közt kutakodva se lelt békére, a Levi’s online felülete pedig nem enged magyar földre szállítmányozni, úgyhogy hozzánk fordult segítségért, hátha mi ismerünk alternatívákat. És bizony erre ráhibázott, mert valóban ismerünk: az ASOS nagyszerű webshopja merült fel olyan megoldásként, ahonnan a legkülönbözőbb márkájú és árkategóriájú termékeket lehet beszerezni hazai kiszállítás mellett.

Árkategória: max. 30,000 Ft

Kitételek és elvárások

  • Legyen kék színű, vagy annak valamelyik közeli árnyalata
  • Hideg ellen védjen megfelelően: semmi szakadás és szellőzőnyílás! 
  • Ne legyen túlságosan „street’, hogy minél több szetthez be lehessen dobni
  • Mennyiség helyett minőség: egyetlen tartós darabot keresünk
  • Végül pedig legyen megfelelő méretben, ffs!

A megoldás

Az ASOS és hasonló all-inclusive webshopok már sokszor mentettek meg minket és ez most sincsen másképpen. Mind a Wrangler, mind a Levi’s megkapta a magáét, amiért itthon ezekben a paraméterekben nem állnak szolgálatra készen; itt viszont potom pénzekért be lehet szállíttatni a kívánt farikat, így olyan az egész mint a kiskapu, vagy rés a kapitalista pajzson. Mivel az olvasónk azt nem részletezte, hogy milyen színben és szabásban gondolkozik, ezért többnyire kék színű szűkített formátumú darabokban határoztuk meg a közös nevezőt, mert a slim a menőség, a kék meg a simulékony klasszikusság. Azonban ha innen semmi se jönne be személyesen, akkor is érdemes szűkített feltételek beállítása mellett végigböngészni a boltot, mert nem létezik, hogy az ember itt se találjon magára semmit. Itt a méretek a következőképpen működnek:

A waist a derékbőség, az inside leg length pedig a lábhossz, ami itt három kategóriára van szétszedve, ha máshogy nincs konkretizálva.

Utolsó, felső kategóriás darabnak pedig bedobtunk egy Polo Ralph Lauren megoldást is, ami ugyan kicsit túllép a megszabott árkereten, de egyszerűen nem hagyhattuk ki, hogy ne tüntessük fel létező alternatívának – ha már egyszer magához képest ilyen jó áron be lehet búrni. A Mr. Porter oldalán található a kicsike, a méreteit így kell értelmezni:

A BEAUTYFY BROGUIDE NÉGY TIPPJE

  1. ASOS Design (Slim/Stretch): A legolcsóbb és legkézenfekvőbb megoldás, ami klasszikusan koptatott textúrájával és centire belőtt méreteivel biztos befutó lehet.
  2. Tom Tailor (Slim): Igazi testre simulós kialakítás, ami rád zárja a meleget, miközben ezzel az extrém koptatott színével kicsit a streetwear felé kandikál inkább, de még megengedhető módon.
  3. J. Crew (Slim): Bejáratott kinézet, csíkozott nyomok és alig észrevehető lyukacsok a dizájn jegyében.
  4. Wrangler (Skinny): Nagyon hasonló az előzőhöz, csak a Wrangler neve megcsavarja a kavbojos vagányság irányába, ha arra lenne igény.
  5. Levi’s 501 (Straight): A jogosan hiányolt Levi’s klasszikus, az 501-es, amiből itt talán sikerül méretben is megfelelőt behúzni. Sötétebb kék = elegancia.
  6. Polo Ralph Lauren (Slim/Stretch): Indigó színben potom 32 rugóért zsákolható magamutogatás, ha a Levi’s-nél is feljebb akarna lőni az ember fia.

MONDD MEG TE, MELYIK A NYERŐ!

Nincs más hátra, mint a megadott paraméterek mentén gondolkodva kiválasztanotok a legszimpatikusabb darabot a felkínált lehetőségek közül, majd lejjebb gurítva szavazni egyet. Ez mehet személyes preferencia mentén, brand fanatizmusból vagy óvatos megfontoltságból. És a legfontosabb: ha tudsz ezeknél jobb minőségű, kedvezőbb árú vagy bármilyen okból megérősebb alternatívát, nyugodtan dobd be kommentben vagy a Facebookon! Konkrét termékkép vagy link is jöhet a termék aloldalára.

https://www.playbuzz.com/item/1cbc23be-28e2-4e8b-96cf-7e3286920d2c

Itt van még jó kis kontent