Az új vámtarifa szétbünteti az amcsi ruhákat

Szerző: Mack

Trump nagymester még az év elején hozakodott elő azzal a nagyszerű ötlettel, hogy elindít egy kereskedelmi háborút, elsősorban a kínai importtermékek ellen, mert azok behozatalának feltételeit igazságtalannak tekintette az amerikai munkásemberre és annak piacképességére nézve. Erről nálunk bizonyára nem is születne cikk, ha a háztartási termékek vámtarifájának növelése után nem indult volna meg a szekér, és csapott volna le a bankalapács a ruhatermékekre is. Ami Ez Után Történt Azt Nem Fogod Elhinni. 

Ugye a háborúkat tudvalévő, hogy egyoldalúan elég nehéz művelni, így a kínai kormány és az európai muftik páros lábbal ráfeszültek a frontvonalra, hogy megcáfolják Trump kijelentését, miszerint egy ilyen háborút könnyű megnyerni. Ezen felszívva magukat az európai szervek azt mondták, hogy akkor a lónak a hímvesszőjét,

visszakézből ráküldtek az amcsi termékekre egy 25%-os vámot, hogy ott vigye el a rohammentő.

Ez önmagában elég brutális lenne, de vegyük hozzá azt is, hogy vám már így is létezik ugye, valahol 8 és 20% között mozogva, termékcsoporttól, meg egyéb faktoroktól függően. Na, ez a plusz huszonötös a létező vámokra kerül rá. Matek: amíg eddig egy 100 dellás farmer egy európai importőrnek mondjuk 112-be fájt, addig ez a mostani törvények alapján olyan 137 magasságában mozog, ami azért nem mindegy.

Ez nyilván elsősorban a kisebb gyártókat érinti, akik egy szűk piacot akarnak bevenni az eleve drágábbra árazott termékeikkel, míg a nagy gyárak (például a Levi’s) már rég eltipliztek olyan éghajlatra, ahol nem egy vámellenőr mellett kell ébredniük minden reggel, és olcsóbban exportálhatnak.

Vásárlói oldalról nem kell azonban keresztet vetni, mert ezeket az extra kiadásokat nem érdemes egy az egyben a vevőkre terhelnie a gyártóknak, helyette általában megosztják a költségeket az európai viszonteladóval, csak „rosszabb” esetben kerül arra sor, hogy a vásárló is megérzi a pénztárcáján a hidegháború kistesóját. Egy nagy adag termék szerencsére még az új rendszer bevezetése előtt megindult az öreg kontinens felé, de ez nem egy jövőbiztos megoldás, ráadásul az összes szereplő azért szív, mert a legfelső vezetők megmakacsolták magukat. Ha valaki nem enged ebből nagyon gyorsan, akkor szétpattan rajtunk a jenki farmerkabát.

A teljes cikket itt olvashatod: Put This On.

 

Itt van még jó kis kontent