10 idei mez, amit utcára is bezsákolhatsz

Szerző: Mack

A különböző sportmezek ismeretének, gyűjtésének, és az utcán viselésének egész szubkultúrája van még idehaza is, mi azonban még egy szót sem intéztünk róluk, pedig egy olyan irányzatról van szó, ami felülír minden mást, némileg még a streetweart is – ahova besuvasztanánk, ha kénytelenek lennénk. De nem vagyunk, helyette inkább összeszedtünk 5 kosaras és 5 focimezt napjaink felhozatalából, amivel nem csak rajongást és lojalitást fejezhetsz ki, de még egy szettben is kegyetlenül jól mutatnak. Game on.  

És hogy miért csak ennek a két sportnak szentelünk karaktert? Két populáris versenysorozat merülhetne még föl ezeken túl, amik az NFL és az NHL, azonban nálunk sajnos egyiknek sincs olyan régi hagyománya, de ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az amerikai focis mezeket válltöméssel szokás hordani, amit ugye utcára nem nagyon adunk, anélkül meg ugye minek? A jéghoki pedig még inkább oversized stilo, abban civilként csapatni elég merész sztétment. Senkit nem akarok elbátortalanítani, elvégre Kevin Smith is így tengeti napjait büszke new jersey-i srácként (a nevében is benne van a jersey, mint mez, nomen est omen), de ő anno jortot is hordott, szóval óvatosan.

Mondom.

Az 5 legvagányabb kosaras mez

Az összes mezhez az idei mezőnyből válogattunk, annyi ráadással, hogy a csapatok mellé egy-egy sztárjátékost is kiválasztottunk szakértői segítséggel, ha esetleg valakinek dilemmát okozna választani.

#1 Utah Jazz

Például: Donovan Mitchell

Fotó: NBA

A Utah Jazz idén (is) él a neve adta lehetőségekkel, és a hatvanas évek tipográfiájához nyúl inspirációért, ami meglepő módon működik is nekik, főleg ebben a sötétkék alapú kivitelben, amit faszányosan komplementálnak a sárga színek, ebben az egészen érdekes kompozícióban. Talán kicsit túlzás lenne azt állítani, hogy koktélpartikra is ajánlatos viselet, de egy martinivel a kezedben egész jól festenél.

Fotó: USA Today

És akkor ne felejtsük el ezt a brutálisan egyszerű, de annál nagyszerűbb felöltőt sem, ami a nevük másik komponenséből merít ihletet és a utahi naplementéket idézi meg. Vagy valami ilyesmi.

#2 Miami Heat

Például: Dwayne Wade

Fotó: USA Today

Ha valamit el lehet adni Miami városának nevével és popkulturális hagyományával, akkor az a rózsaszín és babakék kombináció, ami ebben a kontextusban nem feminin jelleget idéz, hanem leginkább a Miami Vice-t, vagy az igazi OG-k számára a szépemlékű GTA: Vice City című játékot. Ebből az okból kifolyólag meg merem kockáztatni, hogy ez

azoknak is zsákolandó darab lenne, akik amúgy a kosárlabda gondolata teljesen hidegen hagy.

#3 Philadelphia 76ers

Például: Ben Simmons

Fotó: NBA

A 76ers 2015-ös nagy dizájn újrázása óta nem igazán tudnak hibázni, tökéletesen rámennek minden olyan apróságra, amitől nemcsak nettó patriotizmus lesz ez a mez, de a saját örökségük előtt is fejet hajtanak. Kezdetnek ott van a pökhendi PHILA kiírás, amit még egy retró érzületű, színes árnyékolással is megküldtek, az oldalsó csillagoktól és a vagány V-nyaktól meg még az amerikai állampolgárság hiányában is meggyulladnál benne július 4-én.

#4 Los Angeles Lakers

Például: Lebron James

Fotó: USA Today

A Lakers már hosszú ideje aranybányán ül, ezért lényegében semmit nem kell variálniuk a mezek kinézetén, mert adva van egy bitang erős logó és a minden egyes alkalommal jó szolgálatot teljesítő lila-sárga színpárosítás, amit ugyan nehezebben dobsz magadra, bármilyen szettben is gondolkodj, de az újfent igazolt Lebron James neve talán megkönnyíti a döntést.

#5 Oklahoma City Thunder

Például: Russel Westbrook

Fotó: Sporting News

Russel Westbrook már jó ideje egy streetwear ikon, aki akkora outfiteket pattint elő folyamatosan, hogy egy egész lookbookot megtöltene, ezen felül marketing igazgató egy farmercégnél, és saját brandje is van. Egy ilyen névvel a csapatban igazi atrocitás volt az Oklahoma eddigi próbálkozása mezek terén, de most nagyot fordul a kocka.

A modern, dőlt betűk pofonegyszerű glitchelése a nyilvánvaló highlight,

de én nem mennék el amellett sem, hogy a színséma némileg Sean Wotherspoon Nike Air Max lépőjét idézi. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy próbáld ki őket együtt, komolyan.

Az 5 legerősebb focimez

Itt szintén kortárs darabokból válogattunk, neveket viszont nem mondunk, mert akkora focinagyhatalom vagyunk, hogy csak sértődés lenne belőle, meg családon belüli és kívüli erőszak. Ezt a kört mindenkinek a személyes meggyőződésére bízzuk, de mutatunk öt olyan mezt a ligás és a vébés felhozatalból, amit lazán az utcai felszerelésed részéve tehetsz.

#1 Arsenal

verzió: idegenbeli

Fotó: Arsenal

Lila és bordó kombinálásával nagyon félre lehet menni, ha a tervező túltolta a reggeli koffeint, de szerencsére

az Arsenal idei mezén a Puma megtalálta az aranyközéputat egy letisztult, elegáns kinézethez.

Jövőre az adidas váltja le őket, úgyhogy most van itt az ideje felmarkolni ebből egy párat, ameddig a készlet tart.

#2 Liverpool

verzió: hazai

Fotó: Liverpool

Sztenderd mélyvörös és meglepő galléros nyakrész teszi ezt a pólót ijesztően smart casual kompatibilissé a szemünkben, csak az (amúgy igényesen) elhelyezett logók miatt húznánk be a kéziféket, mielőtt felkapsz hozzá egy chino nacit. Ellenben megvan az a kúl New Balance márkajelzés? Ha valamihez érdemes az ő egyik futócipőjüket felkapni, akkor az ez.

(Itt tenném hozzá, hogy a Liverpool idei idegenbeli mezei közül az egyiket egy szocreál Skálás pizsama ihlette, a másikat pedig egy mentális és ízlésbeli nehézségekkel küzdő személy festette rajzszakkörön. Tehát ha már az idei angol bajnokra szavazol, akkor nyilván inkább a hazai. – Duncan)

 

#3 Nigéria

verzió: hazai (VB)

Fotó: Nike

Ez a kollekció már a világbajnokság előtt akkorát ment, hogy el is kapkodták az összeset egyből, és nem is kell sokat magyarázni ennek az okát. Nem egy kifejezetten új irányzat vagy mintázat a Nike-tól, de ezekben a színekben akkora dög, hogy

még akkor is instabuy, ha Nigériát nem tudnád megmutatni a vaktérképen.

És jól olvastad, ez egy egész kollekció:

Fotó: Nike

#4 Galatasaray

verzió: idegenbeli

Fotó: Nike

A török csapat meze hazai kivitelben is eléggé adja ezt a bordó-narancs színpárosítást, de amit az idegenben viselendő mezzel műveltek, az egészen kiveri a biztosítékot, pedig nem tudnám eldönteni, hogy egy hanghullámot, egy mélytengeri szakadékot, vagy valami elektromos szimbólumot látok. A vállak és a karok leheletnyi dizájnelemei külön szép részletek, ezzel a fehér alappal meg talán a legjobb barátod, bármilyen öltözékben is gondolkodj. A PSG is hasonlóval próbálkozott, és ugyan ez is süvegelendő próbálkozás, de az Arsenal színkombójához képest alulmaradnak, a törökökhöz képest meg pláne:

Fotó: Nike

#5 Németország

verzió: hazai (VB)

Fotó: adidas

Oké, a németek címvédőként kicsit beszopták az idei vébét, aminek fényében pláne ironikus, hogy egy nagy címvédői logó villog ezen a mezen centrális pozícióban, de ha ezt elengedjük, akkor

kapunk egy monokróm, letisztult, modern pólót, amit piszok könnyedén fel lehet kapni bármi mellé.

Ha tudsz jobbat, szebbet, királyabbat, ami kimaradt, nyugodtan pattintsd be kommentben, lehetőleg fotóval.

 

A kosárlabdás szegmenshez nagy köszönet Tominak, erre lehet felhajtani a kontentjét: YouTube, Instagram, Shop.

Források: Sports Illustrated, Bleacher Report, CBS Sports, Highsnobiety, Four Four Two.

Itt van még jó kis kontent