Így fejeli meg a Puma a nyarat

Szerző: Mack

Arról már több helyen is beszámoltunk, hogy a Fila és a Puma jobban belelépett a kilencvenes évek újrázásába, mint kóbor kutya a malterba, helyenként felfrissítve egy sziluettet, néhol meg nemes egyszerűséggel csak újra piacra dobva pár régi klasszikust. Utóbbi brand most két vad tétellel tolja meg a nyár végét, kicsit elő is készítve a borúsabb időket. 

A vadmacskás márka mostani legnagyobb gurításának a Thunder Spectra bizonyult, amiről az első képek még februárban reppentek fel, hogy aztán egészen májusig tartson a közösség elleni izgatás, amikor is végre megjelent a lecsupaszított dad sneaker beütésű lépő, amit aztán újabb színsémák követtek. Akkor így írtunk róla:

A Yeezy Wave Runner felől közelíti meg óvatosan a dad sneaker irányzatát. Hasonló tribal mintás érzületek, rétegeltség és elütő színek, de mégis van az egésznek egy sokkal barátibb, áramvonalas megjelenése, amivel a legvehemensebb utálkozók fejét is elcsavarhatja.

Fotó: Overkill

Ezt a megállapítást azóta is tartjuk, hiszen a Thunder Spectra az a cipő, aki alázza széjjel az egész rondacipő mezőnyt, hogy jó érzéssel még azt se lehetne rá mondani, hogy igazán ronda lenne, maximum bumfordi, amilyennek lennie kell egy ilyen kaliberű versenyzőnek. Az külön öröm pedig, hogy nem álltak be a high fashion mögé és inkább moderált áron kínálták a dorkót, amiből világossá vált, hogy a hype itt nem mesterséges,

nem egy megszerezhetetlen, túlárazott szent grálról beszélünk, hanem egy faszányos sneakerről, ami a saját jogán hódít meg mindenkit.

A hónap elején pedig megérkezett a Thunder Desert, egyelőre két női variánsban, amik visszafogott színeikkel (homok/krém és tompa zöld) homlokegyenest mentek neki a Yeezy sztárjátékosának és arattak győzelmet, majd pár napja a férfi verziók is megérkeztek a maguk monokróm színeikkel.

Fotók: PUMA

Egyszerre dolgoznak bőr, mesh és szarvasbőr anyagokkal, amitől nem csak szó szerint rétegelt lesz, de a textúrák is úgy vegyülnek rajta, mint az etnikumok egy tetszőleges sivatagos országban. Míg a fekete egy valódi all-black surranó, amivel eltűnsz a sötét aluljáróban, addig a fehér verzió valójában három színnel operál egyszerre: élénk fehér, törtfehér és halvány szürkés lila.

Ezekkel az elegáns kiszereléssekkel most már végképp elmondhatjuk, hogy ez a trend valami igazi értéket is ki tudott magából termelni, jár a taps.

Fotók: PUMA

A következő dobásuk ugyan nem ennyire meredek és „csak” egy újrakiadásról van szó, de így is fejet hajtunk a Puma California előtt, ami először 1982-ben jött ki, miután Guillermo Vilas teniszező a hetvenes évekbeli nyerőszériája mementójaként segített a megtervezésében, hogy aztán hamar kiemelkedjen a tömegből, köszönhetően főleg a vastag talpainak (kezded kapiskálni a trendek irányát?), de az is segített, hogy letisztult formájával és színeivel szinte bármihez hordható volt.

A mai mezőnyt elnézve leginkább egy lájtosabb Nike vagy Vans alternatívának felel meg,

azokat becélozva, akik valami extrábbra vágynak, mint az agyonkoptatott alapdarabok.

Fotók: Highsnobiety

Itt van még jó kis kontent