Egy vicces sztori a visszavonuló Robert Redfordról

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Bob Redford a minap bejelentette, hogy visszavonul, és a The Old Man & The Gun című produkció lesz az utolsó, amiben színészként szerepel. Ez rossz hír persze, de mégiscsak 81 éves már, teljesen érthető, ha innentől inkább a pihenésre és a festegetésre fókuszálna. Jópofa történet került elő arról, mennyire is jött be a csajoknak fiatalon.

Roger Moore sajnálatos halála után közöltünk egy kedves, már-már megható sztorit róla, és mivel Redfordról is találtunk most egy kis vicceset, megosztjuk hát a nyugdíjazása alkalmából.

 

The Graduate

Elöljáróban azt kell tudni, hogy a hatvanas években készült, ma már unalmaskának tűnő, de akkoriban igazi korszakos szerelmes-komédiának számító The Graduate című film óriási durranás volt a nyugati filmművészetben. Itthon Diploma előtt címmel pörgött, egy viszonylag visszahúzódó, nyurga fiú útkereséséről szól. Irtózatosan sok embert meghallgattak a főszerepre, és a rendező, Mike Nichols egy tehetséges, viszonylag jóképű, de alapvetően mégiscsak egy lúzerebb figurát keresett.

 

Dustin Hoffmann akkor még nem volt nagy név a szakmában, de Robert Redforddal ellentétben passzolt az íróról, Charles Webbről mintázott, kissrácos regényhősre. Redfordot, a rendező barátját azonban baromira érdekelte a szerep, tetszett neki a forgatókönyv, és azzal csesztette az addigra már több száz sikertelen meghallgatáson túlesett, elkeseredett Nicholst, hogy adja neki a főszerepet. A rendező azonban érezte, hogy bármennyire jó színész is, Redford nem az a lúzer fazon, és valószínűleg hiányoznak a vesztes figura eljátszásához szükséges személyes bukták is. Ami ugye nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy később a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben Redford játszotta a jóképűbb pali szerepét Paul Newman mellett. Mondom

a jóképűbb szerepet Paul Newman mellett.

A lényeg, hogy a rendező őszintén megmondta Bobnak, nem engedi, hogy ő kapja a szerepet, mert nem elég lúzer hozzá. Mire a srác erősködött, hogy dehogynem, ő bizony simán eljátszik egy vesztest. Erre Nichols: – Na oké, lepattintott már téged lány valaha? – Redford erre

rövid szünet után, értetlenkedve visszakérdezett: – Hogy érted ezt? Mire gondolsz?

Nem tudta ugyanis, mit jelent a szó maga. Nem ismerte a „lepattintani” szónak még jelentését sem. Nem is lett meg a meló.

Jó pihenést, öreg!

Itt van még jó kis kontent