A ’90-es évek keresetlen szakadtsága reneszánszát éli napjaink divatjában még akkor is, ha a Coachellán favágóingben és szakadt farmerben bulikázó Insta-celebeknek már dunsztjuk sincs róla, ki volt Kurt Cobain. És nem is nagyon maradt, aki elmondja nekik, mert aki nem drogozta át magát a másvilágra még negyed századdal ezelőtt, és azóta sem hajszolta öngyilkosságba a depresszió, az jó eséllyel ugyanolyan kispolgár lett, mint akik ellen annak idején lázadt, tisztelet a kevés kivételnek persze. Mi azért az alábbiakban némi múltba révedős nosztalgiával megfűszerezve áttekintjük, hogyan gyűrűzött fel egészen a high fashionig az, amikor trend lett abból, hogy le kell szarni, mi a trend.
Te, aki ezt olvasod, talán még nem is éltél akkor, de nekem egészen világosan megvan a pillanat, mikor gimnazistaként az MTV-ben először megláttam az alábbi videót, és értetlenül bámultam, hogy ez meg mi.
Itt egy csávó, aki fizimiskájában és hangszínében egyaránt engem valamiért Stingre emlékeztetett, és számomra abszolút értelmezhetetlen módon őrült meg. A klip groteszk nyomasztása egy csapásra beivódott a tudatomba, a Cobain által viselt póló pedig nemes egyszerűséggel csak Nirvana-csíkosként került be nálunk a közbeszédbe, én magamban azóta is így hívom.
Mindemellett, bár hallgattam, ami hozzáférhető volt, engem ekkor nem igazán rántott be a grunge őrület, csak pár év múlva esett le igazán, mekkora veszteség, hogy nincs már ez a fura szőke srác, aki milliók bálványa volt, és aki mégis egy puskacsővel a szájában végezte egy nem különösebben fényűző Seattle-i konyhában. Kellett még néhány év, hogy igazán átérezzem azt a generációs üzenetet, amit a grunge mint stílus képvisel.
Ez persze nem is meglepő, hiszen amikor benne vagy egy ilyen-olyan élethelyzetben, és lecsapódnak benned a világ történései ilyen-olyan módon, a legritkább esetben tudatosul benned, hogy te most egy generáció vagy. Ehhez kell némi történeti távlat.
Seattle-i mélabú
A grunge az amerikai észak-nyugaton született a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveinek fordulóján, de zenei gyökerei egészen Neil Youngig nyúlnak vissza, akit a stílus keresztapjaként tart nyilván a rocktörténet. Egy 1991-es arénaturnén Young olyan erővel ordította a csillivilli glamrock-bandákon betompult arcokba a társadalomkritikus rakendrollt, hogy a tupírfésűnek és a leopárdmintás leggingsnek, ha nem is egy csapásra, de rövid úton leáldozott.
https://www.youtube.com/watch?v=0O1v_7T6p8U
A figyelmes szemlélő a rockveterán outfitjében is könnyedén felfedezheti azokat a stílusjegyeket, melyek majdan a grunge öltözködési stílus tartópilléreit adják:
szakadt lazaság és alapvető beleszarás mindenbe, amit a ruházkodással kapcsolatban gondolni szokás.
Azonban a nagy generációs ősatya ellenére a grunge (a szó jelentése egyébként kosz, mocsok) leginkább az X-nemzedékhez köthető, a mai negyvenes-ötvenesek fiatalkori frusztrációja és dühe ölt benne testet. Ők a hippimozgalom tagjainak gyermekei szimbolikusan és olykor szó szerint is, Courtney Love, Cobain máig (számomra egyébként érthetetlen) közutálatnak örvendő özvegye például konkrétan egy kommunában nevelkedett.
A világbéke azonban csak nem akart eljönni, jött helyette az önnön farkába harapó, szép lassan környezeti katasztrófába torkolló fogyasztói kapitalizmus és egy hidegháború light, amit a nyolcvanas években elkerülhetetlenül felváltott a gazdasági recesszió.
Bár a grunge nemzedék tagjai nem fogalmaztak meg olyan egyértelmű politikai üzenetet, mint a szüleik annak idején, zenéjükben és szövegeikben könnyen tetten érhető a
kilátástalanság és a kiábrándulás az amerikai álom nyújtotta anyagi javakból és külsőségekből
vagy abból az édibédi szentimentális popkultúrából, amit a 20. század végének Amerikája termelt ki magából. Míg a Nirvana fenti klipje a csapatkapitányos, prom nightos high school romantikát fordítja ki önmagából, addig az alábbi klasszikus módszeresen sorba veszi a külvárosi Amerika jóléti attribútumait. Az a grillnyárson forgó Barbie-baba máig többet mond ezer szónál.
Itt, a kies Káerurópában mi persze örültünk volna azoknak a problémáknak, amikkel a Seattle-ben tele volt a fiatalság puttonya, mi csak vágytuk azt az anyagi jólétet, ami ellen az ő nonkonformizmusuk lázadt. Az egész grunge életérzés mégis erősen rezonált mindazokban, akik a 80-as/90-es évek fordulóján itt voltak kamaszok vagy fiatal felnőttek.
Nekik, nekünk ugyanis a rendszerváltás zűrzavarával kellet szembenéznünk: ha finomabban is, mint a szüleink, de idomítva voltunk egy meglehetősen hazug ideológiához, ami egyszer csak felborult, és rohadtul nem látta senki, mi lesz helyette.
Többé nem kellett Bécsig vagy a dollárboltig menni Milka csokiért és Levi’s farmerért, de ennél több pozitívumot nemigen lehetett felfedezni ezekben az állítólag történelmi jelentőségű időkben.
How to grunge
A grunge öltözködési stílusára legalább akkora hatást gyakorolt Seattle mikroklímája és Kurt Cobain szegénysége, mint a fentebb vázolt politikai-társadalmi miliő. A Nirvana énekese egy időben adományboltokból öltözködött, az innen származó szakadt és kinyúlt göncök, béna feliratos pólók váltak később sokak számára öntudattal viselt attribútumokká, melyek aztán néhány, a zeitgeisthoz igazodó divatházat is megihlettek.
Szintén hangsúlyos vonása ennek a stílusnak az androgün jelleg, vagyis hogy elutasítja a hagyományos, nemek szerint elkülönülő öltözködést, és magabiztosan keveri egymással a férfi és a női ruhákat. Ez a tendencia talán
a virágmintás női ruha+bakancs kombinációban csúcsosodott ki leginkább,
amely évekre beette magát a mainstreambe is, meghonosítva idehaza a „bakancsruha” kifejezést.
Maga Cobain egyébként feministának vallotta magát, jó eséllyel köze van ehhez annak a románcnak, mely a feminizmus egyik ikonjához, Kathleen Hanna-hoz fűzte, akinek dezodora (Teen Spirit) adta egyébként az első videóban látható grunge himnusz címét.
Férfi létére előszeretettel pózolt nőies göncökben, ikonikussá vált laméingéről, melyet a Heart Shaped Box Anton Corbijn által jegyzett klipjében viselt, itt már korábban is megemlékeztünk.
A Twighlight óta tudjuk, hogy Washington állam időjárása a vámpírok kedvence, hiszen egyedülállóan keveset süt ott a nap, ellenben nyirkos, borongós, egyszóval tökéletesen alkalmas helyszín egy középszerűnél kicsit rosszabb love story megalkotásához. De ami még fontosabb, az egy napon belül akár 20 foknyit is ingadozó hőmérséklet elengedhetetlenné teszi a réteges öltözködést, aminek köszönhetően a kardigán vagy a derékra kötött kockás ing egy generáció számára lett alapvető design statement.
Ahogyan a zenében, úgy az öltözködésben is sokat merített a grunge a punk lázadásából, de míg előbbi öntudatosan ment szembe az uralkodó trendekkel (anti-fashion), utóbbi nemes egyszerűséggel kétségbe vonta a trendek létjogosultságát (non-fashion). Ha létezik grunge hitvallás az öltözködésre vonatkozóan, akkor az annyi, hogy
hordd amit akarsz vagy amit tudsz.
Cameron Crowe mindannyiunk örömére romkomban mondta el a grunge életérzést, és bármilyen abszurdan hangzik elsőre, nagyon is működik, amikor a szerelmesek egy hajrázós Alice in Chains bulin találkoznak először, és a Singles óta azt is tudjuk, hogy a legszebb szerelmi vallomás egy titokban autódba szerelt mélynyomó szett. A filmben viselt outfitek abszolút hozzák a szubkulturális esztétikát, ráadásul Seattle rock szcénájának szinte összes ikonja feltűnik pár cameo erejéig, ahogyan pl. a megboldogult Chris Cornell is, még hajvágás előtt.
Polírozott mocsok
A legtöbb szubkultúrához hasonlóan a grunge sem kerülhette el a sorsát, rámozdult a profitgyártó gépezet, a fast fashion üzleteket elárasztották a florál mintás ruhák, a feliratos pólók és a kockás ingek, a high fashion divatcégek tervezőasztalainál pedig törni kezdték fejüket a kreatívok, hogyan lehetne fogyaszthatóvá tenni a mocskot a finom úri közönség számára is.
A küldetés persze eleve kudarcra volt ítélve,
a divat tagadását exkluzív divatként eladni fából vaskarika,
de azért született pár érdekes megoldás. Marc Jacobs Perry Ellis számára megálmodott, 1992-es Grunge kollekciója tulajdonképpen egészen szerethető, és van annak valami fura bája, amikor a legjobban fizetett szupermodellek dollár ezreket érő göncökben pózolnak szakadt homelessként a Vogue lapjain.
A grunge divatöröksége ma leginkább a lumberszexuális vonal kifinomultan funkcionális maszkulinitásában érhető tetten, illetve a kilencvenes évek divatjának újraéledésével a női divatba is beszivárgott az a fajta lazaság, amely előszeretettel cseréli bakancsra a tűsarkút, és amit talán Cara Delevigne képvisel leghitelesebben.
De persze ha mélyebben megnézzük,
a grunge is csak egy újabb válasz arra az örökké visszatérő kérdésre, hogyan maradhat az ember szabad,
hogyan őrizheti meg egyéniségét egy elvárásokkal, normákkal teli korban (minden kor ilyen), mígnem azon veszi észre magát, hogy az underground a trendi, és kezdheti az egészet elölről.
