Tartozom egy vallomással. Jó pár éve volt egy felsőm, aminek mindenki csodájára járt. Klassz volt a színe, valami egészen különleges textúrájú anyagból készült, és remekül állt rajtam, olyannyira, hogy többen kérdezték, hol tettem rá szert. Nos, a kérdező személyétől függött, hogy röhögve vagy némileg szemlesütve árultam el, hogy pár száz forintért akasztottam le a józsefvárosi piacon. A Vice újságírója ennél jóval tovább ment, alaposan kimaxolta a no name brandinget, és egészen a párizsi divathétig jutott. Kapitány, ó kapitányom!
Ez egy rövid, szórakoztató hír, szóval nem fogom kivesézni a kérdést, miszerint a high fashionnek egyáltalán van-e bármi értelme a rongyrázáson kívül. Maradjunk annyiban, hogy nem tartozom azok közé, akik fitymálva röhögnek egy-egy extrém kollekción, és felszínes idiótának tartanak mindenkit, akit érdekel a kifutók világa. Sokkal inkább Schiffer Miklóssal értek egyek, és azt gondolom, hogy a high fashion a mindenkori zeitgeist egyfajta leképeződése, aminek az a dolga, hogy időnként extrém legyen, és megőrüljön.
Ugyanakkor tény, hogy a többi művészeti ághoz hasonlóan nincsenek objektív mutatók arra vonatkozóan, hogy mi értékes, és mi gagyi, Gadamerrel szólva
high fashion is csak értelmezett formában létezik.
És egyáltalán nem baj, ha van, aki erre rámutat időnként, főleg ha ilyen szórakoztató formában teszi, mint Ooobah Butler.
A pofátlanul fiatalnak tűnő srác kiválasztott egy farmert a piacon, csinált egy honlapot és pár névjegykártyát a rajta szereplő Georgio Paviani márkanévvel, és nemhogy bejutott a párizsi divathét A-listás eseményeire, de még egy potenciális milánói disztribútorra is szert tett.
Az akció még tavaly zajlott, az ezt megörökítő videó viszont pár napja került ki. A film végén megszólal a farmer valódi gyártója, aki a kilencvenes évek óta készít tisztes minőségű, olcsó ruhákat az egyszerű földi halandók számára – ettől válik a videó egyszerű fricskából egy tulajdonképpen szívmelengető sztorivá. Enjoy.
Forrás: Vice