Így utazz könnyű bőrönddel is stílusosan

Szerző: Fresa

A nyaralás alapvető célja az volt hajdanán, hogy az év folyamán nehezen (vagy könnyen) összekuporgatott pénzét egy-két hét alatt villámgyorsan elverje az ember. Élményekre, megtett kilométerekre, koktélokra, látnivalókra, fagylaltokra, barátokra, lángosra, naptejre, romantikus estékre. Ehhez alapvetően némi kápé, egy strandpapucs meg egy rozzant bőröndbe összedobált kisebb kupacnyi pólóból, rövidnaciból, alsóneműből álló kifinomultnak alig nevezhető outfit alapanyag elég volt. Stresszmentes, boldog, kényelmes idők voltak ezek, ahol olyan családi képek születtek, amiket mindenki meleg szívvel és boldog nosztalgiával őrizgetett. A fiók mélyén… merthogy nem feltétlen a legstílusosabb oldalunkat szántuk a napnak, a strandnak meg a 30 kilométeres városnéző túráknak.

 

Aztán egyszer csak, mint a filmekben, jött egy vakuvillanásnyi fordulat, és

a nyaralásból státuszszimbólum lett,

amit minimum 1400 fényképpel illik dokumentálni. Kit érdekel, ha ott voltunk, nevettünk, napfürdőztünk, kikapcsolódtunk, és végre pár napra magunk mögött tudtuk hagyni a tengernyi e-mail, projekt, elvárás, csekk, teendő és egyéb hétköznapi csodák okozta hátgörnyesztő nyomást, ha nincs nyoma a közösségi médiában? Méghozzá az aktuális trendeknek megfelelően. És hoppá, máris eljutottunk odáig, hogy a kézipoggyászod mellett két feladott bőröndöd van úgy, hogy még a palid táskájában is lapul néhány stiletto meg táska, bikini, hajvasaló és társai.

Szóval bepakolod a teljes gardróbod, az összes cipőd és a komplett MAC palettát, meg egy fodrászkellékesnyi hajkütyüt, és ennek okán a nyaralás előtt három héttel már olyan a szobád, mint ahol atomvillanás volt, és

rémálmodban elveszett bőröndökről meg itthon felejtett 73. bikinikről vizionálsz.

És mindezt miért? Azért, hogy azt a kevéske időt, amit ténylegesen magadra, szeretteidre és élményekre áldozhatnál, a bőröndöd felett totyogva tölts, míg kitalálod, melyik ruhát válaszd a százból. Majd amikor kezdődő gerincsérvvel, a napégette bőrödet húzó táskák súlyától lihegve, csüggedten várod, hogy becsekkolhass a két órás késéssel induló gépedhez, abban a fölös 120 percben egyszer csak átfut az agyadon, hogy

„Vajon mi a szarnak hoztam ennyi cuccot?”

Mert ugye ha naponta háromszor öltözöl át, akkor se kerül sor minden göncre, amit magaddal húztál.

Még szerencse, hogy némi tervezéssel és egy-két okos tanáccsal felvértezve tizedannyi motyóval is instakombatibilisen utazhatsz. Az alábbi tanácsok egy kéthetes vagy annál hosszabb terminusra vonatkoznak, ha rövidebb, 7-10 napos nyaralásra indulsz, értelemszerűen arányosan érdemes csökkenteni a számokon.

#1 Legyen a számod a bűvös hármas

Válassz három színt

Ha alapvetően kiforrott stílussal rendelkezel, ami nem mellesleg a minimál irányába mutat inkább, akkor nem lesz nehéz dolgod, mert nagy valószínűséggel a gardróbod is 3-5 színre építed. Ha mégsem, akkor a súlykorlátra és az értékes idődre való tekintettel legalább a nyaralásod próbáld könnyebbé tenni azzal, hogy ennyiben gondolkozol. Ebből a háromból pedig lehetőség szerint az egyik legyen a fehér vagy annak valamely árnyalata. Ez ugyanis elég jól felveszi a harcot a napfénnyel, minden színnel kombinálható, és grátiszként meglehetősen jól mutat a barna bőrön. A másik két szín kiválasztásakor pedig

lebegjen a szemed előtt a nyaralás stílusa, az úticél és persze a kedvenc árnyalatod.

Ha valamelyik nagyvárost készülsz bejárni, akkor válaszd a fekete-tengerészkék-fehér kombinációt, ha a feketére nagyon nem vágysz, akkor helyettesítsd szürkével. Ha ebben a hármasban gondolkodsz, garantáltan minden mindennel passzolni fog. Kirándulósabb, túrázósabb programhoz a tört fehér-khaki-szürke kombináció lehet a tiéd, míg a tengerparton a hófehér-tengerészkék és valamely élénk árnyalat lehet a jó választás.

Válassz három darabot

Mármint mindenből hármat. Lehet, hogy nehéz dönteni, amikor van 30 olyan nadrágod, ami szinte mind egyforma mégis kicsit más, de hidd el, megleszel nélkülük. Ha nem követed el azt az alapvető hibát, hogy minden ruhatípusból bepakolod a teljes palettát, akkor máris kilókat spórolsz magadnak. Illetve ha szem előtt tartod a három passzoló szín szabályát, az a lehetőségeket csökkentve máris segíteni fog. Három nadrág, az aktuális trendeknek megfelelően mondjuk egy egyszerű farmer, egy paperbag fazonú vászonnadrág és egy capri elég is lesz. Három short, egy farmer, egy elegánsabb és egy csipkés vagy horgolt strandjáró megint csak elég lehet. Három basic top, három crop top, három szoknya, három rövid ujjú és három „mentőmellény”, úgy mint egy farmerkabát, egy blézer és egy kardigán, és már majdnem készen is vagy, úgy, hogy nem zsúfoltál agyon egy bőröndöt. Majdnem…

Cipőből is elég lesz három

Nagyon maximum négy. Ebből egy (függően az úticéltól és a stílusodtól) legyen túra-, vagy sportcipő, balerina, esetleg loafer. Ez lesz az a lábbeli, amiben napközben korzózhatsz a városnézésen, a bevásárlókörúton vagy éppen a hegyen. Legyen egy szandál jellegű, ami szintén az aktivitásodtól és kedvedtől függően lehet telitalpú, éktalpú vagy teljesen lapos.

A lényeg, hogy vigyél valamit, ami a csajosabb ruhákhoz is passzol, és kényelmes,

szellős viselet lehet, amikor a zárt cipő nem indokolt. És természetesen vigyél valami dögöset, ami az esti bulikhoz és/vagy a romantikus vacsikhoz passzolhat. Tudom, ha itthon lennél, talán minden este más lenne az esti kilépőd, de áldozz kicsit a praktikum oltárán is. A ráadás pedig legyen egy faék egyszerűségű gumipapucs, amit nem esz meg a sós víz, és a 100 fokos homok ellen is véd.

#2. Csalj az apróságokkal

Fürdőruhák

Mivel a fürdőruhák nem foglalnak sok helyet, és enni sem kérnek, így ha olyan helyre mész ahol ezek a főszereplők, mehet belőlük több is. Persze alapvetően ebből is elég lenne 2 egymást váltó bikini és egy változatosságot jelentő és praktikumként sem utolsó úszó/fürdődressz, de ha valamiben ki akarod élni magad, akkor egy nyaraláson az mégiscsak a fürdőruha legyen. Itt is érdemes lehet úgy készülni, amennyiben a készleteid engedik, hogy a

mix and match

elvén akár duplázott szett számot is ki tudj hozni az elcipelt darabokból.

Extra pont az egyberészesek előnylistáján, hogy alkalmas helyen egy shorttal kombinálva akár utcai viselet is lehet. Az üzletekben is sokszor találkozhatsz mostanában a Body/swimsuit megjelöléssel, és tényleg ember legyen a talpán aki látja a különbséget olykor.

Kiegészítők

Praktikus, ha nyaralni nem a nagyitól kapott 25 karátos családi aranyban indulsz, hanem inkább beleásol a bizsus fiókodba.

Ki a fene akar ugye egy epres margaritáktól másnapos, homokba ásott fejjel átvészelt tengerparti lusta napon azon aggódni, hogy megvan-e az öröksége még,

vagy már rég elvitték a hullámok, esetleg a homokban kutató fémgyűjtők. Senki. Arról nem is beszélve, hogy a három színből kombinált szettjeiden rengeteget dobhat néhány látványos kiegészítő. Egy-két kendő, karkötő, fülbevaló, nagyobb gyűrű és látványosabb nyaklánc máris megadhatja azt a kis pluszt, amit az a pár extrább ruhadarab jelenthetne, amit a könnyebbség jegyében otthon hagytál.

 

#3. Felejtsd el, hogy „Mi van, ha…”

A nyaralás lényege minden esetben a stresszmentes kikapcsolódás kellene hogy legyen, függetlenül attól, kivel, hol, hogyan tervezed azt. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a görcsölést itthon hagyd, pláne olyan dolgok kapcsán, amik bárhol, bármikor orvosolhatóak és csak a bőröndödet nehezítenék. Ergo arra alapozva, hogy

„Mi van ha lecsap a hurrikán/hirtelen 20 fokkal hidegebb lesz/meghívnak egy VIP partyra a királyi palotába?”

és hasonlók, teljesen felesleges elvinni egy rakás olyan cuccot, amire egyébként semmi szükséged. Ha fürdőrucid van, akkor a minimumra tudsz vetkőzni a melegben. Ha van nálad többféle ruhadarab, akkor a rétegezést meg tudod oldani a hidegre. Ha meg jönne a hercegi meghívó, majd veszel valamit helyben, de ne kelljen azért ráfizetned a poggyászodra, mert a báli belépőd is cipeled.

#4. Figyelj az anyagokra

A korábban felsorolt számos szempont mellett egyet még mindenképpen érdemes figyelembe venned, ez pedig az anyagok összetétele.

Az alap, hogy ami nagyon igényli a vasalást, inkább maradjon itthon.

Ne Milánóban akard felavatni az új kosztümöd, mert ha úgy néz majd ki, mint amit a kutya szájából húztak elő, azt az instafilter se mentheti meg. Az már csak hab a tortán, hogy helyet is sokat foglal és súlyban is legalább annyit tesz ki, mint három short+top páros. Farmerből se mindegy, hogy a leggings hatású, könnyű anyagúra szavazol, vagy egy vaskos, igazi denimben akarsz hasítani a 40 fokban. Utóbbit se cipelni, se viselni nem fogod szeretni, hiába néz ki jól. A bulikra és vacsorákra szánt csajoskodós ruhákból is célszerű a vasalásmentes, apróra hajtható, könnyed anyagú ruhákat előnyben részesíteni, a vállfát igénylő, sérülékeny részletekkel teli, száldúsabb matériákkal szemben.

#5. Utazz praktikusan

Ha már csak a felét betartod a fent összefoglaltaknak, garantáltan felére csökkented bőröndöd súlyát is. Viszont

ha igazán rafkósan csinálod, akkor az utazásra szánt outfited is bevonod az okos pakolásba,

és nem csak az alapján választod meg, hogy mihez van aznap kedved. Hiszen ha hosszabbat utazol, akkor nagyon fontos, hogy kényelmesen töltsd, amit akár egy jól karbantartott tréningben is megtehetsz (ami semmiképpen sem egyenlő egy kitérdelt mackónadrággal) plusz egy legyet ütve azáltal, hogy így magadon tartasz egy relatív nagy, vastagabb, mégis vész esetén praktikus együttest. Arról nem beszélve, hogy a hozzá passzoló sportcipő is kikerülhet így a bőröndből.

Ha nem vagy az a tréninges típus, vagy a nyaralás jellegéhez nem passzol, akkor még mindig felvehetsz egy leggingset, a felsőruházatodat pedig rétegezheted. Ezzel értékes helyet szabadítasz fel a táskádban, miközben bebiztosítod magad a légkondipártiakkal szemben is. És persze ehhez is a legvaskosabb cipőd érdemes a lábadon szállítani.

Ha mindezekhez a minimál sminkkészleted és egy utazáshoz kitalált mini hajvasalót bedobsz, már meg is vagy.

Táskából egy keresztpántos kis táska úgyis lesz rajtad az utazásnál, ami az értékeidet rejti. Ha mellé még egy tornazsák fazonú, zsebkendőre hajtható szütyő belekerül a táskádba, ami a strandmotyódat megbírja, akkor indulhatsz is.

A gyűjtéshez ihletet innen, innen és innen merítettem.

Itt van még jó kis kontent