Egy hasznos checklist, ha piercinget szeretnél

Szerző: Fresa

2018-ban talán az az egyik legjobb dolog, hogy az önkifejezéshez ugyanannyi jogunk van, mint az oxigénhez. Jóformán nincs ember, aki azt mondhatná, hogy bármi is, amit a testünk, az öltözékünk vagy a megjelenésünk képviselni hivatott, az tiltott. Lehetünk kevésbé szimpatikusak, mondhatnak minket adott helyen oda nem illőnek, borzolhatjuk a nagymamák kedélyét, de mások savanyú ábrázata nekünk nem igazán fog fájni. Mi több, a bizonyos keretek között tartott polgárpukkasztás már szinte trend.

Főleg azért, mert az ingerküszöbök lassan olyan magasra helyeződnek, hogy munka és kihívás őket megugrani. Szóval míg 15-20 éve komolyabban el kellett gondolkodni egy tetoválás vagy egy testékszer által kiváltott közmegbotránkozás és a szülőknek okozott szívritmuszavar léleknyomorító következményein, addig ma már épp elég ha önös érdekeiden ellamentálsz egy keveset (mondjuk amíg átfutod ezt a cikket), aztán el is indulhatsz az önmegvalósítás nem is annyira rögös útján – legalábbis ami a külsődet illeti.

Ha túl vagy azon a szinten, amikor végigpróbáltad a létező összes frizurát a kétcentistől a hosszabbítottig, a vöröstől a rózsaszínig, akkor valószínűleg már a te fejedben is körvonalazódik egy merészebb bevállalás gondolata. Talán már azon is tekert az agyad, hogy magadra varratsz valami menő/extra/extrém/mély mondanivalójú testfirkát, de visszatart tőle időtlen maradandósága, vagy épp az ihlet hiánya. Még tiszta szerencse, hogy a kezdők szárnypróbálgatásának számító hajvarázslatok és az életre szóló tetoválások között van egy középhaladó szint azoknak, akik szeretnének valami extrát magukra ölteni, viszont azzal a könnyed, felelősségmentes érzéssel tennék mindezt, hogy tudják, bármikor visszacsinálható a mutatvány.

Persze az is lehet, hogy te pont letojod a hajfestést és a tetoválások se hoznak lázba, viszont egy állandó ékszerre már régóta fáj a fogad. Valami olyanra, amit máshol viselhetsz, mint mások. Beleértve ebbe a köldököd, a szegycsontod, az arcod, a füled 23. lyukját, a dekoltázsod vagy épp azt a részed, amit legritkábban ér a Nap. Igazából csak a képzelet szabhat határt, meg a kényelmi faktor, mert egy, a talpadba szúrt apró ékszer azért mégsem olyan komfortos viselet. Ettől eltekintve viszont

a piercingek jóformán csak érted vannak.

És az a legjobb bennük, hogy egy apró szúrással tesznek téged, de legalábbis a külsődet érdekesebbé, míg egy mozdulattal távolíthatóak el, úgy, hogy helyükön maximum egy apró lyuk emlékeztet egykori létezésükre.

Az alábbiakat viszont mindenképpen érdemes végiggondolnod mielőtt hagynád, hogy valaki a finom húsodat egy cseppet sem finom eszközzel lyuggatni kezdje.

#1 Akarod-e?

Mármint úgy igazán. Vagy csak láttál valahol valakit (aki semmiben sem hasonlított rád), és elöntött a vágy, hogy a mellbimbódtól a nyelvedig kidekoráld magad te is. Mert az egy dolog, hogy rajtad kívül senki nem szólhat abba bele, mit viselj, az viszont már egy más kérdés, hogy ettől még nem kell tudathasadásos állapotban mindent magadra halmoznod csak azért, mert divatos, megfeledkezve arról, hogy illik-e hozzád egyáltalán. Tény ugyan, hogy egy mozdulat eltávolítani a megunt ékszert, viszont ha eleve halva született fellángolásról van szó, akkor talán kár rá pénzt és időt áldozni, a fájdalomról nem is beszélve. Szóval

adj magadnak időt,

függetlenül attól, hogy ez nem egy tetoválás súlyú lépés, azért még érdemes átgondolni, legalább kétszer.

#2 Rákészültél?

A pénteki buli vagy a másnapi mámor hevében nekiindulni egy ilyen műveletnek több szempontból sem okos gondolat. Egyrészt a fentebb összegzettek miatt jobb tiszta fejjel belefogni a felékszereződésbe. Másrészt, nem árt tudnod, hogy

minden fájdalommal járó beavatkozás fokmérőjén magasabbra szökik a higany, ha lestrapáltan mész oda.

Éppen ezért a szalonokban azt szokták javasolni, hogy érkezz pihenten, semmiképpen se legyél rottyon a másnaptól, és a megelőző napokban részesítsd előnyben az egészséges ételeket meg a relaxáló programokat. Valószínűleg az, aki az ezredik piercingjét készül magába húzatni, ilyenekkel már nem foglalkozik különösebben, de hacsak nem vagy egy vérbeli fakír, az első alkalmakra testben és lélekben is készülj fel. Mégiscsak az eleven húsodat fogja valaki sült oldalasként szurkálni.

#3 Leellenőrizted a helyet?

Ha már legalább egyszer nyúltál mellé gyrosossal (ami lássuk be, nem nehéz, pláne ha a kényszer és a farkaséhség hajt be az első csótánymentes helyre), akkor valószínűleg egy életre megtanultad, hogy inkább az éhenhalás, mint a félig nyers hús. Hát valahogy így lenne ez a rosszul megválasztott művész után is, a baj csak az, hogy ez esetben a tét talán még nagyobb. Hiszen

a hozzá nem értő kezek amellett, hogy óriási fájdalmat okozhatnak, még elhúzódó gyógyulást, vagy elfertőződést is eredményezhetnek,

amire valószínűleg cseppet sem vágysz. Szóval ne higgy a hirdetéseknek, meg a szponzorált posztoknak és a mindenhonnan összekukázott inspirációs képeknek, csak a referenciáknak. Ha lehetőséged van rá, válassz megbízható forrásból, ajánlás után. És semmiképpen se ess be az utcáról csak úgy. Nyilván lehet szerencséd, de azért itt szó szerint a bőröd (és a húsod) viszed vásárra, szóval nem éri meg kísérletezni.

#4 Ki fogod bírni?

Ha csak két dologban vagy biztos, amiből az egyik az, hogy szeretnél egy piercinget, a másik meg az, hogy nem bírod a fájdalmat, akkor nem árt átgondolnod, hogy hová is tetetnéd. Azt a kérdést pedig felesleges is feltenned, hogy fog-e fájni, mert a te testedben csak te élsz, így más nem ismerheti a benned uralkodó kémiát, ahány ember, annyi fájdalomküszöb. Mondjuk

ha már egy szemöldökszedésnél sírsz, akkor sanszos, hogy ennél se fogsz mosolyogni,

bár még ez sem biztos, hiszen a különböző fájdalomtípusok is egyéni fájdalomérzetet váltanak ki belőlünk. Viszont ami egészen biztos, hogy a füled és a mellbimbód között érezni fogod a különbséget, az intim területekről nem is beszélve.

Míg a fülcimpád lyukasztását talán meg sem érzed, addig a mell és a szeméremtájék milliónyi idegvégződéssel van ellátva, ami a fájdalomra is pont olyan karakteresen reagál, mint az attól sokkal kellemesebb érintésekre. Más kérdés, hogy a fülcimpa számlájára viszont negatív tételként kerülnek fel a gyógyulási komplikációk, hiszen az az alvás, a telefonálás, a haj, a sapka és miegymások hatására sokkal több inzultusnak van kitéve. Mindettől függetlenül ne feledd, hogy a fájdalom elszáll, az ékszer megmarad, így ha valóban elszánt vagy, akkor a végeredmény a nap végén mindenképpen kárpótolni fog.

#5 Készen állsz az utókezelésre is?

Azt már fentebb említettem, hogy nem árt rákészülöd, hogy a művelet közben ne kelljen szánalmas vergődésed közepette a saját könnyeidből felmosni a padlóról. Persze ez sem ciki, hisz van, aki már a látványtól elájulna, nemhogy maga üljön a dekoráló székbe, de azért, amit el lehet kerülni, azt érdemes. Viszont

a gyógyulás milyensége és gyorsasága rajtad is áll.

Ha jó szakembert választottál, és komplikációmentesen fogadja magába tested az kiegészítőt, akkor az alapvető óvatosság mellett a legfontosabb, hogy kellően tisztán tudd tartani a sebet. Ehhez a szakemberek szerint elegendő némi tengeri só és egy kis víz is. Persze lehet mindenféle krémekkel próbálkozni, sőt sok helyen adnak is külön erre a célra dedikált kencét, de alapjában véve a hozzáértők szerint az egy csésze vízben feloldott csipetnyi tengeri só is megteszi a hatását.

+1 Jó tudni…

Jó tudni, hogyha minden a nagykönyv szerint zajlott a szalonban, előtte, illetve utána is, akkor az alábbi gyógyulási időkkel számolhatsz aszerint, hogy hova applikáltattad a testékszert:

Fülcimpa: 2 hónap

A fül porcos részei: 4 hónap – a felső, belső rész a legfájdalmasabb, első piercingnek ne ezt válaszd.

Szemöldök: 4 hónap

Orrcimpa: 4 hónap – elsőre mindig érdemes egy apró kerek ékszert választani, hogy még véletlenül se akadjon be orrfújásnál.

Orr porcos részei: 6-8 hét – a közhiedelemmel ellentétben kevésbé fáj, mint az orrcimpa.

Nyelv: 4-6 hét – tudnod kell, hogy az első néhány napban a fájdalom nagyon erős lehet, és jókorára dagadhat a nyelved, így nehézségekbe ütközhetsz, ha evésről van szó. A duzzanat nagyjából egy hét után megy le, így türelmesnek kell lenned.

Ajak: 2-3 hónap – függően attól hogy a száj fölött középen, az alsó ajkadon keresztül, vagy a felső felett valamelyik oldalon szeretnéd elhelyezni az ékszert, a gyógyulási idő és a fájdalom mértéke is eltérő lehet. Az viszont fontos, hogy elsőre egy hosszabb szárral rendelkező darabot válassz, hogy legyen lehetősége lélegezni a sebnek, ezt aztán később kisebbre cserélheted majd.

Arc, hát, nyak: Változó – ide általában azok a pontszerű ékszerek kerülnek, amelyek nem rendelkeznek hagyományos ki- és bemenettel, hanem a bőr alatt végzőnek. Ezek rendszerint gyorsan gyógyulnak.

Köldök: 4-6 hónap

Intim: 3 hónap – köszönhetően annak, hogy ez a területet az esetek többségében ruha fedi, az elfertőződések esélye kicsi, így a gyógyulás is relatíve gyors. Viszont arra érdemes figyelni, hogy a választott ékszer kiváló minőségű legyen, illetve ha cserélni szeretnéd, azt inkább bízd szakemberre, és ne te fogj hozzá.

További hasznos infókat innen gyűjthetsz.

Itt van még jó kis kontent