4 cipőtrend, ami elviszi a 2018-as nyarat

Szerző: Brooke

Azt mondják, egy nő élete során hétszer esik szerelembe, ebből hatszor cipőbe. Lányok, legyünk őszinték és most az egyszer, csak magunk között valljuk be: ha egy számunkra kedves cipellőről van szó, gyilkolni is képesek lennénk. Ennek örömére bújtuk most az internetet jó néhány munkaórán keresztül, hogy kiválogassuk és megmutassuk a 2018-as év slágercipőit, amelyek nélkül nem léphetsz tavaszból a nyárba.

Kétségtelen, hogy ezen négy cipőtrenden kívül van még sok-sok más olyan, most épp divatosnak számító lábbeli, amiről érdemes lenne írni. De azokkal a bizonyos, általunk feleslegesnek és egyszerűen csak hülyeségnek tartott felemás színű cipőkkel nem szeretnénk foglalkozni. A kifutón jól néznek ki, képeken talán még tetszik is, de valahogy képtelenek vagyunk elképzelni a való életben egy átlagos, hétköznapi outfit kiegészítőjeként. Persze ízlések és pofonok, illetve kinek a pap, kinek a papné. Mi azonban inkább a konvnecionálisabb, hol hétköznapi, hol fesztiválra való lábbelikkel foglalkozunk a továbbiakban.

#1 Magas talpú szandál

Unod a sarut? Mert mi nagyon. Igen, kényelmes, nőies, nyárra remek választás, millióféle változat van belőle, különböző színek, fazonok és díszítések jelennek meg évről évre, amikkel próbálják a tervezők egyedivé tenni a sarukat. Mégis nagyon unalmasak. Nemcsak azért, mert mindenki hordja, hanem a korlátozott esztétikai potenciál miatt is. Az ember néha vágyik a változásra, ami teljesen rendben is van.

Az idei változás pedig lehetne a saru platformos szandálra való cserélése.

Körülbelül 2-3 éve kezdődött meg az őrület a magas talpú szandálokat és cipőket illetően, amiért tulajdonképpen mindannyian hálásak lehetünk. Egyrészt azért, mert rendkívül praktikusak, másrészt mert baromi kényelmesek. Biztos vagyok benne, hogy aki hordott már életében vékony talpú sarut, ismeri azt az érzést, amikor pár óra sétálás (vagy vásárlás) után elkezdi fájlalni a lábait. Leginkább a talpát, mert a saru konkrétan olyan érzést kelt, mintha az ember a betonon járna. Ezzel szemben ott vannak a magasított, platformos szandálok, amiknek a talpa (általában) gumiból készül, így téve kényelmesebbé és könnyedebbé a járást.

Viszlát, saruban csoszogás, viszlát, fájó és lüktető talpak!

Arról pedig nem is beszélve, hogy ennél nőiesebb és csinosabb lábbelit, ami (általában) még komfortos is, aligha találhatunk ma a piacon. A fehér, fényes vagy matt hatású, magas talpú szandálok mind kényelem, mind praktikusság és kombinálhatóság szempontjából a toplista élén állnak. Szoknyával, nadrággal, de tulajdonképpen bármivel fel lehet venni.

#2 Platformos papucs

A magas talpú szandál kistestvéreként is ismert platformos papucsra igazából akkor van szükséged, ha nem szereted a szandálokat, a magas talpért viszont odáig vagy. A lenti képeken látható néhány különlegesebb opció, viszont a hazai üzletekben is elég széles a választék akár márkás, akár fast fashion darabokat keresel.

Az íratlan szabályok erre a fazonra vonatkozóan ugyanazok, mint a szandálok esetében. Szép pedikűr, szoknya vagy nadrág, csinos vagy vagány outfit. Kiegészítőként is jól funkcionál, a fehér talpú változatokat pedig simán elengedheted, ha a különlegesebb, egyedi megjelenésre szavazol. A kicsit hippi fazon mellett persze ott vannak a csinos, nőies darabok is, amelyeket gyakran csak egy vastag pánt díszít. Magas talpának köszönhetően pedig optikailag nyújtja a lábakat. Strandra, kiruccanásra, tengerpartos nyaralásra és városnézésre (is) remek választás.

#3 Magas sarkú szandál

A nőies megjelenés kimaxolásának tekinthető magas sarkú szandálok viseléséből képtelenek vagyunk engedni. Bármennyire is ellenkezel, muszáj legalább egy (de inkább több) csinosabb párnak ott pihennie a szekrényed alján, amit bármikor felvehetsz. Próbálj olyat beszerezni, ami a legtöbb outfitedhez passzol mind fazonban, mind színben. Kényelem szempontjából nem fogunk vitába szállni veled, mert bármennyire fáj bevallanunk, a legtöbb magas sarkú már ránézésre kényelmetlen.

A magas sarkú cipellőkkel kapcsolatban amúgy már adtunk tippeket, katt ide a cikkért.

Még a fast fashion üzletek is meglehetősen kreatív cipőötletekkel örvendeztetik meg a vásárlókat szép magas sarkúk tekintetében, bár ezek kiképzése bőven megér egy misét. Sajnos kénytelenek vagyunk beletörődni a ténybe, hogy a magas sarkúk 8 centi felett már csak kényelmetlenek lehetnek. Akár vékony, akár vastag sarokkal készített cipőt választasz, találd meg a hozzád illőt, azt, ami a stílusodnak megfelelő. A leglazább outfitet is kellően nőiessé teheted egy velúr hatású, piros vagy épp csillogó, aranyos színekben pompázó cipővel. Ha viszont fontosabb a komfort, mint a tipegés, az előbbiekben mutatott két fazon közül válassz.

Ha nem vagy 110%-osan megelégedve a lábaiddal, és nem szívesen mutogatod a népnek a virgácsaid, egy szűk szárú farmer csodákra képes.

Rég elmúlt az az idő, amikor a magas sarkú szoknyát követelt, és fordítva, szóval bátran húzz nadrágot a kedvenc cipődhöz. Lehet, hogy nem lesz a megjelenésed olyan nőcis, mint mondjuk egy egybe szabott ruhával vagy szoknyával, de a lazán elegáns megjelenés garantált. A tökéletes (de minimum szép) pedikűrt semmiképp ne felejtsd el.

#4 Magas talpú tornacipő

Egyrészt a fesztiválszezonra, másrészt a hétköznapokra is teljesen helytálló választásként dönthetünk a tornacipő mellett. A Converse örök klasszikus, évtizedek óta az egyik legnépszerűbb tornacipőmárka. Ennek ellenére egy meglehetősen kényelmetlen darab tud lenni, ugyanis pár óra sétálás után vékony talpának köszönhetően olyan érzést kelt, mintha mezítláb a betonon sétálgatnánk. Minden negatív tulajdonsága ellenére mégis pártoljuk ezen cipellő viselését, hiszen

nemcsak praktikus, hanem könnyedén kombinálható is.

Nemrég megírtuk, hogy a Converse összeállt Miley Cyrus kisasszonnyal, a kollaboráció eredményeként pedig csili-vili, platformos és nem platformos tornacipők születtek. A cikket ide kattintva olvashatod el.

Miley saját kollekciója önmagában az egyik legjobb dolog, ami a Converse-zel és a rajongókkal történhet 2018-ban, de még azok is nagyon örülhetnek a fejüknek, akik a platformos, magas talpú cipőkre esküsznek. Korábban már volt szó a papucsok és szandálok magasított verziójáról, viszont a tornacipők és más magas talpú sneakerek fesztiválszezonra is tökéletesek, bár tény, hogy a hófehér rész hamar szürkésbarna csúfsággá tud változni a portól, kosztól és a sártól.

Imádjuk viszont, hogy különleges darabok fellelhetők már a magyarországi Converse üzletekben is, és mindenki megtalálhatja a hozzá illő párt.

Lehet, hogy nem a legforradalmibb cucc, viszont a legklasszikusabbak közül való.

Képek forrása: Pinterest

Itt van még jó kis kontent