5+1 divattrend 2018-ra

Szerző: Brooke

Ha a divat nem változna folyamatosan, hosszú évekig kihúzhatnánk azokkal a ruhadarabokkal, amik épp most a szekrényünkben lógnak. Nem kéne ruhákra költeni, leárazásokat várni, próbafülkénél sorban állni. Azonban a divatvilág folyamatosan újdonságokkal lep meg minket, és olyan trendeket igyekszik megteremteni, amelyek nem csak a kifutókon állják meg a helyüket. Ha mégis, a fast fashion márkák gyorsan koppintják és fogyaszthatóvá teszik őket, hogy az átlagembernek is legyen miért lecserélnie a fél gardróbját vagy csak felfrissíteni azt egy-két (tizenegy-tizenkét) darabbal.

Ahogy 2017-ben megannyi cikk született abban a témában, hogy mi lesz a trend, mit vegyél meg és mit dobj ki a szekrényedből, idén is várhatóan olyan nagy lesz ezen irományok száma, hogy mire a végére érsz az olvasgatásnak, már a 2019-es trendekkel találod szemben magad. Az utóbbi években a divat olyan irányba kezdett változni, amelyekkel gyakran még mi sem tudunk mit kezdeni, akiknek ugye ez volna a munkánk. Mindenesetre azt valljuk, inkább legyen 5 minőségi felsőd, mint 15 gagyi, amit azért vettél meg, mert akciós volt és mert csak.

Az elmúlt időben a természetesség kulcsfontosságú szempont a szépségvilágban, ami egyenes arányban van azzal a trenddel, hogy minél egyszerűbb egy ruhadarab, annál inkább divatos. Bár a feliratok és minták kezdenek visszatérni a 2000-es évek elejéről (ahogy a trapéznadrág is), összességében a kevesebb még mindig többnek bizonyul. A Vogue, a Harper’s Bazaar és az Elle irományaiból kigyűjtve hoztuk most el azokat a trendeket, amik meghatározzák majd 2018-at.

#1 Pepita

2018-ban imádni fogunk mindent, ami pepita vagy kockás. A pepita alappillére lesz az öltözködésnek, aminek két okból örülünk nagyon: az egyik, hogy klasszikus megjelenést nyújt, a másik pedig, hogy könnyen kombinálható bármilyen színnel. A kockás anyagok eleganciáról és kifinomultságról árulkodnak, aminek teljességét úgy érheted el, hogy stílusos kiegészítőkkel vagy egy-egy feltűnőbb darabbal kombinálod. Gondolok itt egy piros táskára, rozéarany órára vagy csillogó nyakláncra.

A pepitáról azt kell tudnod, hogy egy spanyol táncosnőhöz, Pepita de Ortega nevéhez fűződik, aki még 1853-ban (!) egy kockás kendővel a derekán lépett fel. Azóta is őrizzük eme stílusos anyag hagyományát.

Több mint 150 éve immáron, hogy a pepita szerves részét képezi a divatvilágnak, és őszintén szólva, egyáltalán nem lepődünk meg rajta. Lehet, hogy első körben nagyanyád asztalterítője jut eszedbe róla, de alapvetően mégis egy viselhető, kellemes mintáról van szó.

Ha valami lehet klasszikus, akkor lehet vagány is – más kivitelezésben, persze.

A nagyobb kockás ingek és felsők  a fesztiválszezonban is simán megállják a helyüket, akár magadra veszed, akár csak a derekadra kötöd. Tény, hogy a 2010-es évek elején tucatcuccnak számító kockás ingek sorsa nagy valószínűséggel most is hasonlóan végződik majd: minden második ember hordani fogja.

Ennek ellenére, mi mégis szorgalmazzuk a ruhadarab viselését többek közt a fentebb említett okokból kifolyólag. Ha a pepita túl elegáns neked, a lenti képen látható kockás ing lazaságot és vagányságot kölcsönöz, ami a szigorú business dresscode-ba nem fér bele, a hétköznapi átlagember outfitjébe viszont simán.

#2 Pasztell színek

Nem csak hajban, hanem ruhákban is jöhet minden, ami pasztell. Ezt tudtuk már tavaly, sőt tavaly előtt szintén tisztában voltunk vele, hogy a pasztell színek hódító hadjárata még korántsem ért véget. Mondjuk inkább, hogy most kezdődik. Teljesen mindegy, hogy citromsárga, kék vagy rózsaszín, esetleg zöld árnyalatokban utazol, ugyanis minden szín pasztell verziója tökéletes választás lehet a tavaszi/nyári szezonra.

A pasztell színekkel kapcsolatban azt érdemes tudnod, hogy bár a „hiedelem” úgy tartja, túl világos bőrhöz nem épp a legszerencsésebb választás, azért ezzel én mindenképp vitába szállnék. Például a lenti képeken is Hófehérkét idézi a lány bőrszíne, mégis szuperül állnak neki a világos, halvány színek.

Az outfit sikere ugyanis azon múlik, hogyan kombinálod a színeket.

Ami azt jelenti, hatalmas szerencséd van, ugyanis gyakorlatilag minden szín megy mindennel. Azok az árnyalatok, amik esetleg élénk változatukban furán mutatnának egymással, pasztell verzióban jól nézhetnek ki. Azért a feltételes mód, mert szükség van hozzá némi szépérzékre és stílusra, amiknek ha birtokában vagy, nyert ügyed van. Világos bőrhöz például az erélyesebb színű felsőket ajánljuk, és vigyázz a testszínű ruhákkal, mert könnyen úgy nézhetsz ki, mint akin nincs semmi.

Az összhatás akkor lesz teljesen harmonikus, ha gondoskodsz arról, hogy pasztell felsőhöz pasztell nadrágot vgyél fel. Ne legyenek túl kontrasztos árnyalatok rajtad, mert hülyén néz ki. Értjük ezt a kiegészítőkre, táskákra és cipőre is. Zöld szemhez a halványzöld árnyalat, kék szemhez pedig a halványkék javasolt.

#3 Műanyag

Nem kell kiakadni. Én se teszem, mert beletörődtem, hogy vannak dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni. Ilyen ez a műanyagtrend is. A műanyagot pedig úgy értsd, mint az a fura anyag, amiből esernyőt, meg esőkabátot készítenek. Esetleg egy designer táska lehet még bevonva vele, hogy jól nézzen ki vagy tartós(abb) maradjon.

Alapvetően addig nem volt vele gond, amíg el nem hitték a divatdiktátorok, hogy ez egy jól kinéző irányvonal.

VISZONT!

Az van, hogy minél többször futok bele Instagramon vagy divatblogokon, lassan már megtetszik. Na nem az a fenti műanyag cipő vagy minek nevezzem, hanem például a lenti képen lévő szoknya. Tipikus polgárpukkasztó darab, aminek nagyjából semmi értelme, valamiért mégis el tudnám képzelni egy visszafogottabb és kevésbé műanyag változatban. 

Táska formájában például kifejezetten tetszene a dolog.

Mindenesetre akár tetszik, akár nem, a Chanel, a Calvin Klein, a Burberry és a Fendi is esküszik 2018-ban a műanyagra – legalábbis a Harper’s Bazaar szerint.

#4 Rojtok

Személyes kedvencem, visszafogott és viselhető változatban természetesen. A pepitához hasonlóan olyan klasszikus, ami időről időre visszatér a divatba, és ezért kicsit sem tudunk haragudni, sőt. 2015-re már jósolták a rojtot mint trendet, azonban úgy látszik, 2018-ra sikerült beérnie a köztudatba. A fast fashion márkák egymást másolva hozzák ki a legújabb rojtos ruhadarabokat, amik bár sokszor ízléstelen divatszégyennek tűnnek, előfordul, hogy időnként azért egészen jól mutatnak kiegészítő elemként.

Ha bevállalós vagy, és lételemed mások kiakasztása, mi mindenképp az extrém darabokat javasoljuk – rojtos szoknyák, durván rojtos táskák. Ha a visszafogottabb trendkövetés híve vagy, a lenti képen látható kabát elég jó alternatíva lehet számodra.

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan viseld a rojtos ruhákat? Mindenképp magadon, ez fontos. A rojt alapvetően velúrbőrön mutat jól igazán, de ha pamut anyagból készül, az sem gond. Viselhetsz rojtos sálat, kimonót vagy a csizmádon egy kis rojtbojtot, a hatás garantált vele. Színek tekintetében a világosabb árnyalatokat azért preferáljuk, mert jobban kihozza – például egy táska esetében – a fazonját. Plusz, az all black outfited legfeltűnőbb és legextrémebb darabjává avathatod.

Ha van egy rojtos táskád, tulajdonképpen meztelen is lehetsz, úgyis mindenki a táskád bámulja majd.

#5 Fodrok

Egy szó: örök. És nem csak a spanyol táncoslányoknak áll jól, hanem bárkinek, aki tudja stílusosan viselni 2018 egyik legnagyobb trendjét. A harangujjú felsőktől kezdve a zsabós ingekig és a földig érő maxiruháig jöhet minden, amin kisebb-nagyobb, színes vagy egyszínű fodrok vannak. 2017-re maga Valentino jósolta meg, hogy a habos és fodros ruhák tavasszal biztosan ellepik a kifutókat és a divatblogokat. Jól sejtette: tavaly egyre több fodros cucc jelent meg a hétköznapokban is.

Idén Valentino ismét hirdeti a fodros igét, pont úgy, ahogy a Givenchy és az Alexander McQueen is teszi.

Természetesen a hétköznapokba átültetett fodros ruhák sosem lesznek alapdarabok, de bármennyire is a minimalista „ne halmozz fel feleslegesen ruhákat” elvet valljuk, egy ilyen habos-babos, királylányos outfitet szerintem bárki felvenne egy nyári szombat estére, ha van rá módja.

Annyira feltűnő, hogy bőven elég, ha a legegyszerűbb felsőd és a kedvenc sarud veszed fel hozzá tavasszal.

Ha a hosszabb fazonra szavazol, én inkább a magas derekú verziót ajánlom, hogy egy teljesen egyszerű crop toppal vagy spagettipántos, fényes hatású felsővel is fel tudd venni. Már nem kell sokat várnunk, hogy ilyen szépségekben szambázhassunk Budapest utcáin. Oké, tél közepe van, de a felén már túl vagyunk, és villámgyorsasággal közeledik a tavasz. Ha megújulnál, itt az ideje elkezdened.

+1 Átlátszó

A műanyagtrendhez annyiban kapcsolódik, hogy ez is a bőr mutogatásával kapcsolatos, csak egy kicsit visszafogottabb, finomabb változatban, ami nem meghökkentő, hanem nőies – tud lenni akkor, ha stílusosan és korrekt módon állsz hozzá. Értsd: nem viszed túlzásba, és nem rontod el ízléstelenséggel.

Mert az átlátszó anyagok igenis jól tudnak kinézni.

Nem csak a kifutón és a New Yorki-i divathéten, hanem akár a hétköznapokban is. Például egy maxiszoknya formájában, aminek a belső rétege mini és vastag, a külső rétege pedig bokáig ér, és átlátszó. Jól néz ki? Igen. Célnak megfelel nyáron? Meg. Nőies? Igen. Anything else?

Itt van még jó kis kontent