“Nem az a lényeg, hogy megvedd a cuccom.”

Szerző: beautyFY

Érdekes interjút közölt a Hypebeast az Off-White tulajdonosával és vezető dizájnerével, Virgil Abloh-val. 

A kortárs divat mindig művészet is, a kreatív alkotás, a vizuális képzelőerő, az önkifejezés és a praktikum harmóniájának művészete. Ha rajta vagy a témán, talán már ismered azt a Netflixen futó sorozatot is, aminek a középpontjában éppen a dizájn áll, és amelynek egyik része a sportcipők tervezéséről szól (itt írtunk róla).

Bullshit or not

A divatban is vannak viszont kóklerek, a ruhatervezés Oravecz Nórái; az esztétikai ítéletek szubjektív mivoltából fakadóan nagyon-nagyon sokan dumálnak mellé. Aki látta Sacha Baron Cohen (Borat, Ali G) azon jelenetét, amelyben Brüno nevű alteregójának, az osztrák riporternek a bőrébe bújva

égeti hamuvá a teljes divatszakmát,

az tudja, hogy ebben a világban több a bullshit, mint bármiben a földgolyón, including kormányzati sajtótájékoztatók. Mivel az ízlés és az esztétika sokak számára nehezen kezelhető és elválasztható fogalmak, ezért ebben a kérdésben az emberek simán képesek mondani valamit, aztán annak a tök ellenkezőjét úgy, hogy észre sem veszik a saját hülyeségüket. Egy minimálisan megtekert kérdésre is hajlandóak olyan nonszenszeket kijelenteni, hogy Osama Bin Laden stílusos és “cool“, vagy hogy a divat szépsége abban áll, hogy a szegények nem tudják megvenni a drága ruhákat, továbbá a divat több emberéletet ment meg az orvosoknál. Aki nem találkozott még az említett remekművel, annak ez a ragyogó 5 perc kötelező:

Feketén-fehéren

Megjelent viszont egy interjú most Virgil Abloh-val, ami végre elolvasásra érdemes. A fickóról mi is említést tettünk már, még a tavalyi év végén, amikor 2016 legfontosabb feltörekvő szereplőiről írtunk. A chicagói dizájner Kanye Westtel is pörgött együtt több projektben, aztán berobbantotta saját márkáját (Off-White néven), ami már a sokadik üzletét nyitja meg világszerte. Mivel Abloh egy korábbi márkájával már bukott egyet Észak-Amerikában (ez volt a Pyrex Vision, amit egy éven belül be kellett csuknia), ezért most inkább az ázsiai piacra koncentrált, ahol az amerikai streetwear cuccoknak óriási kultuszuk van. Nem véletlen, hogy az Off-White-nak mindössze egy fizikai retailje van Európában, a londoni bolt, az összes többi Ázsiában és Észak-Amerikában található.

 

“Az Off-White lényege, hogy nem kell megvenned.”

Ez a mostani beszélgetés azért izgalmas, mert pompás betekintést ad egy fiatal tervező/üzletember gondolkodásába. Elmondja benne, hogy a legnagyobb kihívás számára a saját elképzeléseinek és az utca szellemiségének az összhangba hozása, mivel alapvetően

nem tetszik neki az a fajta konzumer gondolkodás, ami a saját célközönségének is a sajátja.

Konkrétan odáig jut, hogy márkája, az Off-White inkább egy popkulturális jelenség kíván lenni, amit az emberek úgy is magukénak érezhetnek, hogy nem vesznek belőle soha. Eljutottunk oda − mondja ő −, hogy a nyugati fiatalok egzisztenciájának jelentős részét a gardróbjuk teszi ki, aminek tartalma többszörösét éri annak, amit az egész lakhatásukra fordítanak. De minek? Napi 12 órád van hordani ezeket a cuccokat, és nem fogsz három hoodie-t felvenni egyszerre! − fakadt ki Abloh.

Ha elolvassátok az eredeti cikket (a teljes interjút itt találjátok, angoltudás szükséges), érdemes a kommenteket is bogarászni, amelyek egy része rendesen ekézi a dizájnert, képmutatással vádolva őt. Persze könnyen belátható, miért papol valaki arról, hogy vegyél kevesebb, de értékesebb kapucnis felsőt, ha mindeközben 1 000 dolláros dzsekiket árul.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás