Dwayne Johnson saját sneakere, az adidas tervezőt keres, jó cuccokkal érkezik a tavasz.

Szerző: beautyFY

Itt van néhány az elmúlt időszak számottevő divathíreiből. Mármint azokból, amik az utca emberét is érdekelhetik. Heti összefoglaló.

 

Mehetsz az adidashoz tervezni

Az adidas végre visszahozza a Design Academy programját, ami egy 24 hónapos gyakornoki programot kínál azoknak a feltörekvő tervezőknek, akik cipőket és ruházati cuccokat szeretnének alkotni. A nemzetközi program két helyszínen is fut majd, egyrészt Észak-Amerikában, Portlandben, másrészt Németországban, Herzogenaurach városában.

A programban részt vevők az adidas jelenlegi designereivel fognak együtt dolgozni.

Első körben a képzés márkatervezésről, termékmarketingről és termékfejlesztésről szól, erre épül majd a gyakorlati tapasztalat, amit nemzetközi stúdiókban (például Sanghajban és Tokióban) kamatoztathatnak a jelentkezők. A résztvevők a kurzus végén álláslehetőséget is kaphatnak az adidasnál, ami elég jó motiváció.

A kultikus német gyártó kifejezetten a feltörekvő tehetségeket keresi, akik minimum két éves tapasztalattal rendelkeznek tervezésben. A pályázatokat április 15-ig lehet leadni, itt kell jelentkezni, és még most vedd meg a repjegyet is, ha az október 1-jei kezdésre ott akarsz lenni.

 

Az orosz GQ-nak pózol Sean O’Pry

A GQ szokásos nemzetközi kiadásában Sean O’Pry kapta meg a lehetőséget, hogy elég jó szettekben tolja  a magazin címlapján (és a belső editorialban). Az amerikai modell az orosz GQ áprilisi számának arca lett, és Walter Chin fotós lőtt róla egy jó sorozatot. Király szabott zakókban és ingekben pózolt, elegáns ruhákban és olyan menő márkákban, mint a Giorgio Armani, a Hugo Boss és a Louis Vuitton.

Ötleteket lopni ér.

Még több képért katt ide.

Ben Hill for J.Hilburn

A J.Hilburn legújabb kollekciója, a The Dreamers kampányának arca lett Ben Hill.
A fotók a 2017-es nyári katalógusba kerültek, ahol a főszereplő nyári árnyalatokban és könnyű, laza darabokban pózol. Az amerikai modellt lazább cuccok mellett business casual szettekben fotózta Dean Isidro.

A képek egy elég fless tengerparti kirándulást idéznek fel, elegánsan, stílusosan, egy lágyabb kék és barna kombinációval, ahogy a nagykönyvben is meg van írva. Időtlen stílus, örök klasszikus. Katt ide további képekért.

Jarrod Scott for Forbes España

A spanyol Forbes New Yorkba utazott az új divatkiadás fotózásához. Bevették a Wall Streetet, a kampány arca pedig Jarrod Scott lett. Az outfiteket María Molina dobta össze olyan márkák cuccaiból, mint az Ermenegildo Zegna, a Canali és a Tommy Hilfiger.

Még több képért katt.

Dwayne Johnson saját sneakere

Az Under Armour legújabb darabja Dwayne „The Rock” Johnson kreációja, amit laza 140 dolcsiért (40 rugó) meg is rendelhetsz, amíg a készlet tart. Vagyis feltehetően már nem. Így fest:

A varrás nélküli cipő légáteresztő anyagból készült, fényvisszaverő részletekkel, hogy a láthatóságot gyenge fényviszonyok között is teljesítse. A sneaker sarka felveszi a láb formáját, tökéletesen illeszkedik a bokához. Puha belső párnázással, tömör gumitalppal jön, ami a láb földhöz ütközésének erejét képes tompítani, így téve kényelmessé a cipőben edzést.

A Rock Delta néven futó projekt eredménye lett az Under Armour márka alá tartozó első Dwayne Johnson-sneaker. A kollekcióba tartoznak még ruházati cikkek, kiegészítők és olyan termékek, amik segítenek a legjobbat kihozni magadból. A lépőről a Highsnobiety oldalán még többet megtudhatsz.

Scott Eastwood a Manhattan címlapján

Scott Eastwood a Modern Luxury Manhattan 2017. áprilisi számának került a címlapjára. Az amerikai színészt (aki nyomta a Brad Pitt-féle Furyban és a Suicide Squadban is) Brian Higbee fotózta olyan világmárkák cuccaiban, mint a Ralph Lauren vagy a Rag & Bone.

Eastwoodról elég menő sorozat született, plusz egy hosszabb interjút is adott a magazinnak, amit a The Fashionisto oldalán elolvashatsz. Jók ezek a bőrdzsekik, na.

Brunello Cucinelli lookbook

Aki olyan elegáns gardróbot kíván összedobni magának, amiből az év bármelyik napján bárhova felöltözhet, annak a Brunello Cucinelli a márkája. Most készült el a friss, 2017-es tavaszi/nyári lookbook, aminek arca Neiman Marcus lett.

A kampányfotókat Alessandro Burzigotti készítette. A modell laza, mégis elegáns összeállításokban pózol, szabott zakókban és ingekben, de feltűnik egy-két sportkabát és mellény is, just in case. Még több képért katt ide.

Itt van még jó kis kontent