10 ismert arc, aki embertelen jó ruhákat tervez

Szerző: Ulla

Sokan hiszik, hogy a legnagyobb divatmárkák kifutókon és csillogó gálákon parádézó tervezői túlzottan elszakadtak már a hétköznapi férfiember mindennapjaitól, és ezért lehet, hogy egyre többen próbálkoznak outsiderként belecsobbanni a divatvilágba kisebb-nagyobb sikerrel. Összeszedtük közülük a legismertebb arcokat, akikről nem tudtál.

Néhány példa persze kicsit sántít, mert egyesek inkább csak a nevüket adták egy-egy kollekcióhoz, semmint, hogy ők maguk üljenek a rajztábla táblagép iMac fölé. Mark Wahlbergről persze elhinnénk, hogy van akkora sneakerhead, hogy maga dobja össze a sportruházati márkáját, de az meg még odébb van. Kanyét viszont direkt kihagytuk, írtunk már róla eleget.

1. AZ ÚTTÖRŐ: SEAN DIDDY COMBS

diddy2

Tavaly áprilisban a Washington Post egy hosszú cikket szentelt a rappernek, akit 1998-ban mindenki megmosolygott, mikor egy impozáns zenei karrierrel a háta mögött elindította saját ruhamárkáját, a Sean Johnt. Azóta viszont Diddy örökre megváltoztatta a divatipart, lényegében az összes későbbi hiphopból jövő dizájner az ő köpönyegéből bújt elő.

sean-john-2001-01-715x1024

sj-denim-shot-2

sean_john_k

sean_john02_k

Diddy nem egyszerűen szélesíteni akarta az üzleti portfólióját, ő a divat egészét akarta megváltoztatni. Nem a Sean John az első olyan divatmárka, amelyben megjelennek az urban, az afroamerikai vagy a hiphopkultúra elemei, de Diddy olyan hatékonysággal vegyítette saját karakteres esztétikai koncepcióját a tömegeket megcélzó üzleti stratégiával és a társadalomkritikus üzenettel, hogy mára a legfinnyásabb szemforgató high fashion mogulok is kénytelenek számolni vele és azzal, hogy évente több mint 400 millió dollárnyi bevételt hasít ki a piacból.

2. A latin úr: Antonio Banderas

Banderas annyira komolyan vette a divattervezéssel kapcsolatos szándékait, hogy egészen konkrétan visszaült az iskolapadba, hogy egy elit angol intézményben, a Central Saint Martins School of Artban sajátítsa el az alapokat.

Első kollekciója alapján Banderas konzervatívabb ízlésű, de elég vagány vizuális világa van, főleg a laza-elegáns vonalon gondolkodik, amit a Selected Homme-mal koprodukcióban készített el.

Antonio Banderas

banderas9

Itt pedig egy videó az első szárnypróbálgatásához:

3. EMPIRE STATE OF FASHION: JAY-Z

ATLANTA, GA - FEBRUARY 23: Jay-Z attends the So So Def anniversary party hosted by Jay Z at Compound on February 23, 2013 in Atlanta, Georgia. (Photo by Prince Williams/Getty Images)

Mr Beyoncé a Barneys luxusáruházlánc égisze alatt, más dizájnerekkel együttműködve dobta össze az A New York Holiday névre keresztelt kollekciót, amely ruhadarabokat és kiegészítőket egyaránt tartalmaz.

jay-z-holiday-barneys

jay_z_k

A látványvilágot egyfajta metálfényezett hiphopéletérzés jellemzi, mint amikor kemény arc vagy, „az utca nevelt, ahol az isten a tanár„, de azt az utcát 5th Avenue-nak hívják. Mentségére szolgál, hogy a nyereség 25%-a jótékony célra megy.

4. AKINEK FEATURING AZ ELSŐ KERESZTNEVE: PHARRELL WILLIAMS

billionaire

Amikor épp nem akarom tarkón vágni egy szívlapáttal, mert meghallom a Happyt, én nagyon bírom Pharrell Williamset. Egyfelől ez a kortalan kölyökarc (áprilisban lesz 44 éves!) komoly érv a cannabis legalizációja mellett, másfelől meg szeretjük a N.E.R.D.-t (lesz megint állítólag) meg a Gru soundtrackjét, és Williams tehetségéhez nem is férhet kétség. Kreativitását és hiperaktivitását kiélendő kicsi háromszögeket, majd pálmaleveleket helyezett el az Adidas-cuccain.

adidas-billionaire-boys-club-pharrell-005

Tavaly pedig a Chanellel is együttműködött:

Saját márkái Billionaire Boys Club, illetve Ice Cream néven futnak, előbbit maga Donald Trump vásárolta fel tavaly április elsején.

5. A JÓ ARC: MATTHEW MCCONAUGHEY

Actor Matthew McConaughey poses for photographers upon arrival at the premiere of the film Interstellar, in central London, Wednesday, Oct. 29, 2014. (Photo by Joel Ryan/Invision/AP)

Matthew akkora istenkirály, hogy csodálkoztam volna, ha nem hoz ki a divatbizniszből is valami istenkirályságot, és persze, hogy de. Édesapja emlékére hozta létre texasi szülővárosában a Just Keep Livin alapítványt, melynek célja aktív és egészséges életre serkenteni a sokat punnyadó, ebből adódóan gyakran túlsúlyos és boldogtalan középiskolás korosztályt.

matthew-mcacughey2

Az alapítvány után JKL-nek keresztelt, 2013-ban bemutatott kollekcióval saját bevallása szerint olyan ruhadarabokat akart megalkotni, melyek „a dzsungeltől az operáig” megfelelően öltöztetik az őket viselő férfiakat, a nyereség egy része pedig az alapítványt gazdagítja. Magát az oldalt egyébként itt találod.

6.  A DÉLI SRÁC: JUSTIN TIMBERLAKE

williamrast2

Justinról, akinek férfivá alakulásáról mi is megemlékeztünk, az utóbbi években leginkább a kifinomult elegancia és a coolness jutott eszünkbe. Trace Ayalával közösen alapított ruhamárkájának tavalyi kollekciójával azonban az énekes-színész visszatér memphisi gyökereihez. wr_tk_fall-4-1024x683_k

wr_tk_fall-2-835x1253_k

A William Rast névre keresztelt brand minden helyszínhez és alkalomhoz kínál ruhákat, fontosnak tartja a finoman kidolgozott részleteket, és elég hangulatos kisfilmet hozott össze a 2016-os őszi kollekcióhoz:

https://www.youtube.com/watch?v=yKKSYxNqwHU

7. John Malkovich

01-john-malkovich1

Épp pár napja írtunk róla, hogy a legendás színész saját márkát villant, és a hozzá méltó bohém intellektussal alkot mellé körítést is. Aki látott már vele interjút, biztosan észrevette, hogy az általa tervezett cuccokon tökéletesen visszaköszön alkotójának tényleges ízlése, szóval a listánk pár másik szereplőjével ellentétben itt a trükközésnek még a gyanúja sem merül fel. Olyannyira nem, hogy a Yooxszal kollaborációban készült cuccairól forgatott anyagban be is mutatja kőegyszerű, de igen hatékony, impresszionista munkamódszerét:

Lentebb pedig álljon néhány fotó arról, miként is képzeli a mester 2017 nyarát. Malkovich hivatalos oldalát itt találjátok, rendelni is tudtok róla. (Sajnos drága, mint a szar − a szerk.)

malkovich_17_spring_03_k

malkovich_17_spring02_k

malkovich_17_spring_k

anchor-1042-902-89-f_k

8. AZ ELÉRHETŐ: BLAIR UNDERWOOD

003_jh_blair-underwood

Az Agents of S.H.I.E.L.D. csillaga a K&G áruházlánc számára alkotta meg a BU névre keresztelt férfiruha-kollekciót, mely minőségi öltönyöket, ingeket és nyakkendőket kínál megfizethető áron.

blair_underwood_highres

Ennyi.

9. AZ URBÁNUS: IDRIS ELBA

la-et-st-idris-elba-luther-20151217

A színész, aki Heimdallként olyan jól őrizte Asgardot a Marvel-univerzumban, hogy sokáig arról szóltak a pletykák, ő lesz az első színes bőrű James Bond a széria történetében.

idris3

Elba a feltörekvő Superdry márkával működött együtt, mely − honlapja szerint − a vintage americana hangulatot és a japán ihletésű vizuális elemeket igyekszik ötvözni egyfajta brit stílussal és csúcsminőségű alapanyagokkal.

elba_03_k

elba_01_k

elba_02_k

https://www.youtube.com/watch?v=ZHVUaQaKGa4

Bár nő lévén nem vagyok a célközönség része, nekem nagyon bejön ez a fúzió, a fentebb bemutatott kollekciók közül ez az Idris-féle minimalista dizájn tetszik a legjobban.

10. AZ OPTIKUS: WILL.I.AM

will.i.am

A zseniális zenebohóc, akinek védjegyévé váltak az idióta szemüvegkeretek, barátjával, Graz Mulcahyval hozta létre a ill.i projektet, ami egyértelműen túlmutat a színpadi hatásvadászaton. A márka honlapját böngészve remek darabokra bukkanhatunk a napszemüvegek és az optikai keretek között egyaránt.

illi

Céljuk feszegetni a határokat és átírni a normát azáltal, hogy kísérletező módon, modern anyagokkal gondolják újra a klasszikus formákat.

+1 AKI FORDÍTVA CSINÁLTA: TOM FORD (no pun intended)

tomford

A dizájner kvázi csodagyerekként robbant be a divat világába, hiszen nem volt még 30, mikor a Gucci alkalmazta a női készruharészleg vezető tervezőjeként, leginkább azért, mert a divatház anyagi gondokkal küzdött, és nem tudott megfizetni egy „rendes” európai tervezőt. 2006-ban hozta létre önmagáról elnevezett saját márkáját, és a mai napig stabil helye van a vezető divatházak között, jóllehet szeret botrányt kelteni meztelen nőket felvonultató kampányaival vagy érdekes alakú medáljaival.

ford-medal

Ford 2009-ben debütált rendezőként a saját maga által finanszírozott Egy egyedülálló férfi című filmmel, mely rögtön egy Oscar- és három Golden Globe-jelölést hozott. A Christopher Isherwood regénye alapján, Colin Firth és Julianne Moore főszereplésével készült film egy angol származású, homoszexuális egyetemi tanárról szól, aki barátja halálát igyekszik feldolgozni a hatvanas évekbeli Kaliforniában.

julianne-moore-colin-firth-tom-ford

A második, Éjszakai ragadozók c. Tom Ford-mozit tavaly mutatták be, és bár jómagam még nem láttam, a 7,7 pontos IMDb-átlag és az alábbi trailer arra utal, hogy annyira ez sem lehet rossz:

Itt van még jó kis kontent