Gimiben kezdte zoknik eladásával, aztán váltott cipőkre, most meg ott tart, hogy őt anyázza a fél sneakervilág.
Aki valamelyest vágja a sneakerpiacot, az tudja, hogy egy-egy új darab beszerzése extrém körülményes is lehet abban az esetben, ha limitált kiadású vagy egyszerűen csak brutálisan népszerű darabról van szó. A ’90-es években még viszonylag követhető volt a körforgás a sportcipők tájékán, egyrészt azért, mert nem volt olyan irgalmatlan kínálat, mint manapság, másrészt itthon csak nehezen lehetett megtalálni azt is, ami megjelent, harmadrészt pedig akkortájt egy ilyen cipő a mainál is megfizethetetlenebbnek tűnt a magyarországi átlagfizetéseket figyelembe véve. Persze én a húsz évvel ezelőtti, vidéki Magyarországáról beszélek most, nem tudom, hogy a nagyvárosokban mennyivel volt jobb a helyzet − majd megírjátok kommentben.
Amikor nagyobbat ugrasz
Ha valakinek anno sikerült szereznie egy menőbb Air Jordant, és nem a szekrénybe dugta őrizgetni, akkor kiment a streetballpályára vakítani vele a haverok előtt. Esküszöm, hogy amikor a bátyámtól megkaptam a Grant Hill Filamat, számomra nemcsak a cipők, de a világ valamennyi tárgya közül az volt a legszebb dolog.
Nem mértem le soha, de biztosan jelentősen nagyobbat ugrottam benne, keményebbeket blokkoltam, valószínűleg még az FG%-om is jobb volt a gimi lerohadt kerítései között árválkodó, kopott palánkok árnyékában lejátszott világbajnoki döntőkön.
Régen minden jobb volt
Ma már a dolog egy kicsit másképp fest. Döbbenetes tempóban jönnek ki az újabb modellek vagy a régi modellek más színben, más anyagból készült felsőrésszel, ergonomikusabb talppal vagy kisebb technológiai újításokkal. Mi is írtunk róla, hogy a nehezen elérhető, de kellő ügyességgel (vagy ügyeskedéssel) beszerzett cipők milyen
hihetetlenül drágán mennek el utólag, a bolti készletek kifogyását követően.
Ezzel alapvetően nincsen gond, miért na adhatná el az ember a cuccait később, sőt, miért ne tartogathatná egy páncélszekrényben bontatlanul, akár mások a ritka képregényeket. Tudni érdemes azonban, hogy a jelenség mögött már nem csak egyszeri gyűjtők állnak, akik a nagy gonddal őrizgetett portékáikat idővel újabbra/régebbire/másra csereberélik, esetleg eladogatják némi haszonnal. Az újraeladás ennél ma már nagyobb biznisz:
2014-ben a resell market 1,2 milliárd dollárra rúgott globálisan.
Kőkemény.
És akkor most ismerjétek meg a sportcipők világának egyik legellentmondásosabb/leggyűlöltebb figuráját, Allen Kuot.
A srác, aki rajta sincs
Bármilyen röhejesen hangzik, de Kuo leértékelt zoknik vásárlásával és eladásával kezdte a pályáját még gimiben, és mivel jól ment neki, a haverja javaslatára belevágott a sportcipős bizniszbe. Úgy kezdte el, mint bárki más: témába vágó Facebook-csoportokra iratkozott fel, autókázott a város másik végébe egy-egy jobb darabért, próbált vevőket keresgélni, néha beszopott egy-két hamisítványt, de akkor sem adta fel, amikor bukni látszott, és a lényeg: építkezett napról napra.
Amikor beindul a biznisz
Kuo jelenleg ott tart, hogy az összesen 9000 darabra limitált 750-es Kanye Yeezyből 100 eredeti darab már a megjelenés előtt nála volt dobozban. Ez egy 350 dolláros (cirka 100 rugó) bolti árral és 1700−2000 dollár körüli újraértékesítési árral nézve 13−14 millió forintos profitot jelent, csak ebből a modellből. Forrásai nem egyértelműek, és mivel elvileg nem hivatalos viszonteladó, hanem pusztán „egy gyűjtő, aki nagyban gondolkozik”, egyelőre a gyártók sem feszegetik a tevékenységét.
Ki a király?
Mi a gond ezzel?
Az a gond, hogy ha valamiből tízezernél is kevesebb készül összesen, akkor nem nagyon fogsz a melóból hazafelé random betérni egy boltba, és venni egyet pont a méretedben. Ha közben még azt is látod, hogy egy arc valahonnan bespájzol belőle százat csak azért, hogy sokszorosáért eladja később, akkor nyilván nem lesz ettől szimpatikusabb. Allen Kuot pont ez miatt kapta fel a szakmai közvélemény, és azóta az alakja szinte a közutálat tárgya. Ám ő nem rest továbbra is dobálni az Instagramra az újabb és újabb abrakot a népnek: itt az Air Jordan 1 „banned” verzióval pózol,
itt pedig az általunk is megírt Kanye Yeezy Boost 350 v2-vel, szintén a megjelenés előtt:
Hogy megy ez?
A vitális kérdés nyilván az, hogy honnan szerzi be a cuccokat. A lehetséges magyarázatok száma véges: vagy maga lopja (nyilván nem), vagy lopott árut vesz (aligha), vagy a retail üzletekbe (tehát a hivatalos viszonteladókhoz) érkező cipőket vásárolja meg fű alatt, jelentősen a kereskedelmi ár fölött. Ez utóbbi a legvalószínűbb, még akkor is, ha ezt a fajta seftelést a partnereinek minden gyártó szigorúan tiltja. Képzeld el, ha mondjuk egy iStyle-ról kiderülne, hogy a megjelenés előtt tömegével árulja az iPadeket spekuláló magánszemélyeknek, ráadásul a fogyasztói ár másfélszereséért… az Apple alighanem szétcsapná őket. Kuo esetében még olyan kommentelők is vannak, akik szerint az Adidas szándékosan nézi el a dolgot, mert a márkának jót tesz a hype és az irtózatosan felsrófolt árak.
A poén
A legviccesebb dolog vele kapcsolatban mégis két további tény. Az egyik a kora:
20. Ennyi éves idén Allen Kuo.
A másik, hogy saját bevallása szerint még csak nem is „sneakerhead„, azt sem tudta, hogy mi az a Jordan, amikor nekikezdett az egésznek. Üzletembernek vallja magát, aki elsősorban a pénzt szereti, nem a cipőket. Amikor a Sneaker Watch egy interjút készített vele nyár elején, még azt is megjegyezte, hogy ő maga soha nem venne fel ilyen cipőt, és nem is érti, hogy a nehezen megkeresett pénzét miért költi valaki ilyesmire.
Bang!
