A kiegészítő, amire a nyarat kitalálták

Szerző: Brooke

Tudom, hogy nagyon a 2000-es évek elejét idézik a bokaláncok. Viszont azt is tudom, hogy borzasztóan jól néznek ki, még mindig. Vagy már megint. Öltöztet, feldobja a megjelenésed ésatöbbi. Megmutatom.

Talán benned is felvillannak néha emlékek a gyerekkorodnak arról a kínos pillanatáról, amikor édesanyádnak könyörögsz a vegyesbolt közepén, hogy vegye meg neked a legújabb Bravo újságot, mert van benne ajándékként egy bokalánc, meg fehér rúzs, ami neked kell. Én legalábbis is eljátszottam párszor (mea culpa), a hisztimmel mondjuk nem sokra mentem, a kiváló minőségű bokalánc ráadásul már a felvétel közben szétpattant. Pénzzel és a becsületemmel fizettem a gagyiért. Awkard.

Szandál oder bokalánc?

Szóval karkötők helyett például viselhetsz bokaláncot is, mert a legegyszerűbb szandált is feldobja, nőies, ráadásul nyáron, amikor minden testrészünk kint van, érdemes kicsit trendibben öltözködni, mint egyébként. Meg eleve: mikor máskor hordanál ilyen helyen kiegészítőket, ha nem nyáron?

Lehet köves, vékony vagy vastag, lehet rajta medál is. A színe szinte teljesen mindegy, de ha az egyszerűbb darabokat kedveled, az arany és ezüst színű darabokkal nem tudsz mellélőni. Sőt, egyszerre többet is magadra aggathatsz. Mert van olyan, hogy a kevesebb nem több. A bokaláncoknál, például.

Nézd, milyen jól néznek ki

0c89e5e214c84f1ec19ef32010c1dfcc

2a09341ceddb6ebbb318aa4d8acdaf60

5a558dccdf226ea5ecacbdca47bef7c5

7e406980b59d04a3471f0a6a15d918f7

97851565bb58add5431f1acf4880c0f5

c166aaf85451028ec04d9429c93a7db5 f0e6ddb18b5d0a14a453ce65a04f3344

Processed with VSCOcam with s2 preset

Processed with VSCOcam with s2 preset

fdb14e32b22aee0ba8df9db40c3bf020

Itt van még jó kis kontent