Meghalt-e a férfikonty? Megmondjuk.

Szerző: beautyFY

Kezdjük azzal, hogy a Men’s Fitness megtette azt, amit titkon mind szerettünk volna, csak lusták voltunk hozzá: megkérdezett 100 nőt arról, mit szólnak a „man buns”-hoz, vagyis a férfi kontyhoz, ami nyugaton egy ideje már hódít, de itthon a trend még csak bontogatja a szárnyait. Pár hete mi is leközöltük azt a témában született, vicces kis összeállítást, ami híres politikusokat mutatott be ezzel a hajdivattal, de nem gondoltuk volna, hogy erről már-már reprezentatív kutatás is születik egyszer.

Az említett portál tehát egy felmérést dobott össze a hölgyek körében arról, mit gondolnak erről a jelenségről, ami megannyi sztárt is magával ragadott már (sőt, egyes vélemények szerint eleve onnan indult meg a mánia, Jared Leto, Leonardo diCaprio és David Beckham vezérletével). A kérdés az volt, tetszik-e a csajoknak a férfi konty. Ebben az arányban érkeztek a válaszok:

„Én csak férfikontyos csávókra bukom” – 5 szavazat

„Persze, miért ne.” – 21 szavazat

„Talán, de nem kimondottan ezt keresem.” – 43 szavazat

„Egyáltalán nem.”  – 31 szavazat

Ez elsőre így elég bukónak tűnik, de ne feledjük el, hogy azért az alany öltözködési stílusától, viselkedésétől, úgy általában a külső megjelenésétől is függ a menőség mértéke. Például a man bun szakállal nagy eséllyel jobban áll, mint akkor, ha meg van borotválva a férfiember.

Volt olyan megkérdezett lány, aki azért imádja a férfikontyot, mert így hasonló frizurát hordhatnak a pasijával, más viszont azért utálja, mert a srác így lenyúlja az egyébként is kényes fogyóeszközt, a hajgumit.

A stílusnak egyébként saját weboldala is van, ahol hasznos útmutatót közölnek arról, hogyan lehet szakszerűen megcsinálni otthon. A profik szerint minimum 15 centi hosszú haj szükséges a fejtetőn, a kontyot ugyanis a fejbúb hátsó részén kell összefogni. Lehet oldalt felnyírni is a hajat, ezt hívják Top Knot-nak, van is róla egy összeállítás és egy jó cikk itt. De ha „full bun”-t akarsz, akkor jobb, ha meghagyod hosszúra mindenhol. A stílust többféleképpen is hívják, elterjedt a „hipszterkonty”, de Magyarországon a borzalmasan gáz „kankonty” kifejezés is ismert. Bárcsak ne lenne. A man bun tippek elsajátíthatók számtalan online forrásból. Van például egy beszédes nevű tumblr csatorna (Fuckyeahmenwithbuns) itt, ami a stílusnak egy egészen kimeríthetetlen forrása.

Felnyírt "top knot" konty. Forrás: hairstyleonpoint

Felnyírt „top knot” konty. Forrás: hairstyleonpoint

fotó: fashionisto.com

fotó: fashionisto.com

A manbun általában ütősebb szakállal, kivéve, ha ilyen fejed van.

A manbun általában ütősebb szakállal, kivéve, ha ilyen fejed van.

Egészen varázslatos kompozíció. Egy garbós hipszter, könnycseppel az arcán, man bunnal a fején.

Egészen varázslatos kompozíció. Egy garbós hipszter, könnycseppel az arcán, man bunnal a fején. Fekete-fehérben.

 

A LÉNYEG: MENŐ-E?

A Buzzfeed egyébként még tavaly, a mánia nyugati csúcspontján készített egy összeállítást a legjobb man bun fotókról, ott ők kimondottan coolnak tartották, de ez mégiscsak több mint egy esztendeje volt. Az amerikai GQ-n pedig épp pár napja jött le egy publicisztika, amiben egy srác megindítóan (nem) tárgyalja, hogy miért növesztette fél évig a haját, aztán miért élvezte egy évig a kontyot, végül miért vágatta le fájdalommal pár napja. Ő egyébként éppen arra hivatkozik, hogy túl trendi lett a dolog. A nonkonformizmus átka, ugye. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy mégis akkor most mennyire menő ez? Érdemes-e rámenni most a hajnövesztésre, vagy ezt a hullámot már elbuktad? A válasz megtalálásában egy igen megbízható forrást hívtunk segítségül, ennek a neve Google Trends. Lényegében a keresések alapján mutatja meg, mennyire népszerű az adott szó, ergo hány embert érdekel a téma aktuálisan. Íme a mutató:

A "manbun" kifejezés Google keresési trendje 2015 eleje óta. Nem menő, mi?

A „manbun” kifejezés Google keresési trendje 2015 eleje óta. Nem menő, mi?

Ez alapján az érdeklődés nem csökken, hanem nő, egyszerűen egyre több ember kíváncsi rá. Csakhogy a Details.com egy cikkében Justin Fenner elég velős összeállításban mutatta meg, hogy a nők túlnyomó többsége bizony az anyjába elküldené a manbun-os pasikat, nemhogy randizna velük. Konkrétabban azt írják, hogy az amerikai nők 63 százalékának egyszerűen csak nem tetszik, vagy kimondottan utálja ezt a frizurát, több mint 70 százalékuk pedig nem gondolná, hogy akár a saját jelenlegi vagy ex-párja jól nézne ki férfikonttyal. A legtöbb nőnek ráadásul első blikkre a feminin szó jut eszébe, ha egy férfi kapcsán a kontyra gondol, amit a legtöbben aligha találnának különösen hízelgőnek.

A Details.com-on megjelent infografika, árulkodó: a man bun alaposan szűkíti a kört.

A Details.com-on megjelent infografika, árulkodó: a man bun alaposan szűkíti a kört.

A fentieket röviden összefoglalva: ha azért akarsz férfikontyot növeszteni, mert éppen divat, akkor erről már egy kicsit lekéstél. Ha a célod az lenne vele, hogy több esélyed legyen a csajozásra, akkor az – bár függ a célközönségedtől is (a Kazinczy utca – Gozsdu udvar tengelyben szinte már elvárás) – a fenti matek alapján, nagy általánosságban nem célszerű. Ám ha egyszerűen csak szerinted jól áll neked, vagy szimplán jól érzed magad benne és cseszel mások véleményére, akkor ne habozz! Nekünk ez az utóbbi megközelítés a legszimpatikusabb.

Itt van még jó kis kontent